KezdőlapFormula 1Hülkenberg: Magnussen csak így tudja megvédeni magát

Hülkenberg: Magnussen csak így tudja megvédeni magát

-

Kevin Magnussen a Magyar Nagydíjon leszorította a pályáról Nico Hülkenberget. Ahogy arról korábban beszámoltunk, ezt követően interjú közben Hülkenberg odament a dánhoz, közölni vele, hogy nem fair, amit tett, mire Magnussen felajánlotta neki a golyóit.

Itt azonban a sztori nem ért véget.

„Fontosabb kihívásaink is vannak a Forma-1-ben, annál, hogy egy olyannak a golyóiról témázzunk, aki Verstappenre akar hasonlítani.” – írta Hülkenberg Magnussenre utalva a Sport1-en vezetett beszámolójában. „Én nem vagyok az a fajta srác, aki ilyen megnyilvánulásokkal akar a középpontba kerülni, nem sértegetek másokat. Ha valakivel problémám van, akkor odamegyek, és megmondom neki a véleményemet.”

„A rajongók szeretik azt látni, ha zajlik a verseny a sportban, és valaki kimondja a véleményét. Ez vicces dolog az F1-ben, főleg a forrófejű érzékeny emberek esetében.”

„Kevin olyan mint egy kis tesó. Nem tudja magát másképp megvédeni. Ebből adódóan könnyű elengedni a megnyilvánulásait és csak mosolyogni rajta.”