Sprinthétvége lévén a Brit Nagydíj első tétre menő eseménye már pénteken elérkezett. Kövessétek élő szöveges közvetítésünkben a sprintfutam időmérőjét.
Utolsó frissítés: 2026. július 3. 18:04
ÉLŐ: A Brit Nagydíj sprintidőmérője
Öt csapat a végjátékban
A Mercedes, a Red Bull, a Ferrari és a McLaren párosához a két Racing Bulls csatlakozott, akik az elmúlt pár hétvégén is hasonló teljesítményt villantottak már az időmérőkön.
Az első két szakasz egyaránt Hamilton elsőségével ért véget - vajon megszerezheti a sprintpole-t hazai pályán a Ferrari pilótája? A Mercedes mindenképp veszélyes közelségben van, Antonelli azt mondta, hogy nem tudott elegendő elektromos hajtást használni SQ2-es körében, amelyben csak egy tizeddel maradt el az első helytől.
Russell és Norris is veszélyben volt
Ugyanazon a gumiszetten jöttek új gyorskörök, de nem sokan tudtak javítani az élmezőnyben. Így azok, akik csak egy menetre érkeztek a szakasz végén, veszélyt jelentettek rájuk. Norris végül a 10. helyen jutott tovább, kevesebb mint egy tizeden múlt, hogy elé tudjon kerülni Gasly.
Végül a nagyok mind megúszták, az újabb kiesők sorrendje pedig: Gasly, Bortoleto, Hülkenberg, Colapinto, Sainz, Albon.
Ismét egy Ferrari a leggyorsabb
Hamilton 1:28,747-tel kezdett be, ezt pedig első nekifutásra senki nem tudta felülmúlni. Antonelli, Leclerc, Piastri és Verstappen következik mögötte. Russell csak a 8. helyen nyitott.
Közben az autók már pályán az SQ2-ben
16-an folytatják ebben a tízperces szakaszban, amelynek végén a 10 leggyorsabb jut be a végjátékba. Továbbra is a közepes keverékek használhatók.
Zak Brown szerint a Ferrarié lehet ez a hétvége
A McLaren vezérigazgatója az első edzés és az időmérő első szakaszának eredménye alapján jósolta ezt a Sky Sports adásában. Noha a Ferrarinál a silverstone-i pálya nagy energiaigénye miatt előzetesen nem számítottak maguktól erős formára.
10 ezreddel maradt le a továbbjutásról a Medve
Bearman egy versenyzői overallba öltözött medvét visel a sisakján ezen a hétvégén.
A két Haasnak is itt a vége
A végén Bearman küzdött azért, hogy ne essen ki mindkét Haas is, de Albon visszataszította őt a 17. helyre. A sprint rajtrácsának utolsó hat helye tehát már elkelt az alábbi sorrendben: Bearman, Ocon, Pérez, Bottas, Alonso, Stroll, vagyis nincs igazán meglepetés.
A Ferrarik ugrottak az első két helyre
Többen is a pályán maradtak és ugyanazzal a gumiszettel rámentek még egy gyorskörre. Így tettek a Ferrarik is, akik Hamilton, Leclerc sorrendben átvették a vezetést Hadjartól.
Az első mért körök végén egy váratlan név az élen
Hadjar ugyanis a leggyorsabb 1:29,470-es idővel, a Red Bull-lal. Mögötte Hamilton, Piastri, Leclerc, Antonelli sorakozik, de persze most még csak az utolsó hat hely számít, az ott végzők lesznek a kiesők. Ahova a Cadillaceknek és az Aston Martinoknak idén eddig bérelt helyük van...
Megkezdődött a 12 perces SQ1
Érkeznek a versenyzők az első gyorsköreikre a kötelező közepes keverékeken.
Már csak pár perc a kezdésig
A sprint időmérője ugyanolyan háromszakaszos, kieséses lebonyolításban zajlik, mint a rendes időmérő, de a szakaszok időtartama rövidebb, valamint a gumihasználatot is korlátozzák: az SQ1-ben és az SQ2-ben csak közepes, az SQ3-ban csak lágy keverékek rakhatók fel az autókra.
Biztosan veled is előfordult már!
Colapinto második bizarr esete ezen a hétvégén: benn felejtette a telefonját a WC-n. Az Alpine mentőosztaga sikeresen kihozta onnan.
A közönség már készenlétben
Idén már öt brit versenyző van a mezőnyben, és érdekes, hogy a legnagyobb rajongótábora - és külön nézőtéri szektora - a tavalyi világbajnoknak, Lando Norrisnak van közülük. Nem az évek során legendaszintre emelkedett Lewis Hamiltonnak vagy az idei év egyik bajnokesélyesének, George Russellnek.
De vannak még furcsaságok ezen a hétvégén: Colapintóra rádőlt egy dísznövény
Miközben interjút készített vele Florencia Andersen az argentin Fox tévécsatornának. Személyi sérülés nem történt, növényi sérülés lehetséges.
Antonelli ezen a hétvégén is varázsol
Egyelőre még látványosabban teszi a pályán kívül, mint a pályán.
Vajon hova tűnt a tortillachips?
Kezdés 17:30-kor
Kilenc versenyhétvége alatt már a negyedik sprintfutamosnál tartunk - de ezt követően már csak kettő ilyen lesz hátra a szezonban, Zandvoortban és Szingapúrban.
A lebonyolítás értelmében csak egyetlen szabadedzést rendeztek ezen a hétvégén, amin Lewis Hamilton volt a leggyorsabb.

