back to top
KezdőlapFormula 1Így élte meg a McLaren feltámadását Norris és Piastri

Így élte meg a McLaren feltámadását Norris és Piastri

-

Ugyan a Brit Nagydíj időmérőjét is Max Verstappen nyerte meg, a McLaren majdnem borsot tudtak törni a regnáló bajnok orra alá. Lando Norris és Oscar Piastri is remekelt, ami egy 2, valamint egy 3. rajthelyben nyilvánult meg.

A wokingiak brit kiválósága a 2021-es Orosz Nagydíjon szerzett pole-ja óta először rajtolhat majd az első sorból, amíg az ausztrál újoncnak mindössze 10 verseny kellett ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb három pilóta közé egy időmérő edzésen.

Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

„Nagyon, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Piastri, aki F1-es pályafutása során először tudott bekerülni a top3-ba. „Micsoda időmérő edzés, már majdnem a Q1-ben kiestünk, azonban az autó igazi rakétaként viselkedett a Q2-ben és a Q3-ban is.”

„Egy elég jó kört sikerült összeraknom, és ez az eredmény óriási a csapatunk számára. Óriási dolog, hogy mindketten itt lehetünk, és már nagyon várom a holnapi versenyt.”

A McLaren egy nehéz pénteki nap után volt képes egy ilyen jó eredményt elérni. Ezzel Piastri is egyetértett, és azt is hozzátette, hogy „nem tudták jól beállítani az autójukat”, de a „mai napon már sokkal jobb munkát végeztek e téren.” A wokigiak helyzetét az is javította, hogy Ausztriával ellentétben itt Silverstone-ban már mindkét autó fel volt szerelve a legfrissebb újításokkal.

„Közel voltam” – lelkendezett Norris, aki a közönség támogatását is megköszönte. „A Q1-ben és a Q2-ben is első lettem, ha jól emlékszem, és a Q3-ban is 2 tizedmásodperc hiányzott az első helyhez. Ez eléggé hihetetlen, igaz, az utolsó próbálkozásom eléggé jóra sikeredett.

„Hallottam Zaket [Brown] a rádióban, miközben jöttem be a bokszba, ez pedig a legjobb dolog, amit tapasztalhat az ember. Mindketten remekeltünk, 2. és 3. helyen végeztünk, ami nagyszerű eredmény a csapat számára. Mindig Max ront el mindent mindenki számára. Kösözön a közönség támogatását, és már alig várom, hogy elkezdődjön a vasárnapi verseny.”

A hazai hős Norris a végén azt is hozzátette, hogy „a kemény munkájuk most kezd el igazán kifizetődni”, és a körülmények tökéletesek voltak ehhez, mert „a csapat hazai versenyén értük el ezt a különleges festésünkkel”.

Végezetül pedig Zak Brown is elmondta a véleményét csapatának remek produkciójáról.

„Ez az eredmény Andrea, illetve a McLaren munkatársainak kemény munkája nélkül nem jöhetett volna létre. Emellett pedig a versenyzőink is nagyszerűen teljesítettek.”

„Ausztriában mindig is erősek voltunk, és azzal is tisztában voltunk, hogy valószínűleg a jó szereplésünk csak pálya specifikációjának volt köszönhető. Azonban sikerült még egy lépéssel előrébb kerülnünk, és most már ott vagyunk a mixben.”

„Ausztriában kezdődött el a szezonunk, és remélem, hogy az ott megszerzett lendületünk nagyon erősnek tűnik. Senki nem ül egy helyben, és mivel nagyon közel vannak a csapatok egymáshoz, ezért magunkra kell koncentrálnunk, és folytatnunk kell a kemény munkát.”

Az amerikai markentingguru tisztában van azzal, hogy „önerőből nem sok esélyük van a győzelemre”, de bízik a jó versenytempójukban, és abban, hogy emiatt „lesz esélyük a dobogós helyezések valamelyikére.”