KezdőlapFormula 1Így élte meg a Safety Car sofőrje a botrányos abu-dzabi szezonzárót

Így élte meg a Safety Car sofőrje a botrányos abu-dzabi szezonzárót

-

A most már több mint két évtizede a Forma-1-es biztonsági autó sofőrjeként tevékenykedő Bernd Mayländer elárulta, hogyan kezdődött karrierjének ezen része. A német exversenyző arról is beszélt, hogy Lewis Hamilton miért jelent kihívást neki, és hogyan élte meg a botrányosan végződött 2021-es szezonzárót.

Bernd Mayländer most már több mint két évtizede dolgozik a biztonsági autó sofőrjeként a Forma-1-ben. Korábban maga is versenyzett, sőt, még aktív pilótaként kezdte el ezt a munkát. Persze ahogyan a pilóták, úgy ő sem az F1-ben kezdett, hanem a Forma-3000-ben. Az 1999-es San Marinó-i Nagydíj idején az akkor is betétsorozatként funkcionáló Porsche Szuperkupában vezetett, amikor jött egy hívás Charlie Whitingtól, az F1 akkori versenyigazgatójától.

„Azt hittem, baj van, de nem így volt – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak adott interjújában. – Az FIA felajánlotta az akkor huszonhét éves pilótának a biztonsági autó vezetésének pozícióját a Forma-3000-ben.” Akkoriban az F1-es Safety Cart Oliver Gavin vezette, aki a Forma-3000-ben versenyzett, ezért volt szükség Mayländer szolgálataira. „Öt perc múlva kimentem az irodából, és volt egy új munkám – idézte fel a német sofőr. – Nem tudtam, hogy [ezért] a munkáért fizetést is lehet kapni.”

Mayländer munkájával annyira elégedettek voltak, hogy hamarosan már az F1 biztonsági autóját vezette. 2004-ig ezt össze kellett egyeztetnie a DTM-mel, ahol versenyzett, ami általában sikerült, de egy-két futamot ki kellett hagynia a német túraautó-bajnokságban. Ami a Forma-1-et illeti, azóta több mint 400 hétvégét teljesített a Mercedes, illetve újabban néha Aston Martin volánja mögött.

Bernd Mayländer, biztonsági autó, racingline.hu
Bernd Mayländer (Fotó: Daimler AG)

Ezalatt számos pilótával találkozhatott, és megfigyelhette, hogyan viselkednek a biztonsági autó mögött. Elsősorban az élen álló versenyzőre kellett figyelnie, aki persze nem neki akart nehézséget okozni, hanem a mögötte haladóknak, de néha ez is sikerült. Mayländer külön beszélt Lewis Hamiltonról. „Lewis mindig elbújik egy kicsit az autó mögött – fogalmazott. – Az embernek mindig néznie kell a holtterét, hogy hol van.”

A biztonsági autó számos futamon játszik kulcsszerepet, de ezek közül is kiemelkedik a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj, ahol egy ilyen döntötte el a világbajnoki címet. Mint ismert, nem sokkal a futam vége előtt Nicholas Latifi összetörte az autóját, így Max Verstappen friss gumikon utolérte a használt abroncsokon lévő Hamiltont. A kanadai versenyző bukása előtt sokan elkönyvelték már a Mercedes-pilóta győzelmét, ez alól Mayländer sem volt kivétel.

„A baleset előtt két-három körrel beszéltem a navigátorommal, Richard [Darkerrel] – emlékezett vissza. – Szóval ő inkább Verstappen oldalán állt, én pedig egy kicsit inkább a Mercedesén. Ez a szezon során változott. Azt mondtam, hogy jó lenne, ha valaki más lenne a bajnok. Aztán az utolsó futamokon arra gondoltam, hogy Hamilton remekül jött vissza, miután nem úgy tűnt, hogy ez sikerülhet neki. Emellett Max részéről volt néhány előzési manőver, amit nem tartottam annyira szépnek. Ez csak az új generáció. Utána elgondolkodtam azon, hogyan értékelném én ezt mint autóversenyző. Néhány megmozdulást kissé túl durvának találtam, de ez már csak ilyen. Ezen a ponton sem neheztelek. Aztán [Abu-Dzabiban] már eldőlt számomra a dolog. A bajnokság nyolcadszorra is Lewis Hamiltoné lett a Mercedesszel. Még akkor is, ha ezzel megdöntötte volna Michael [Schumacher] hét világbajnoki címmel felállított rekordját, ez már csak így működik.”

A helyzet azonban egy pillanat alatt megváltozott. Az Safety Car-fázis alatt aztán a versenyirányítás előbb úgy döntött, hogy a lekörözöttek nem vehetik vissza a körüket, majd az utolsó előtti körben a két éllovas közözz álló öt versenyzőt mégis elengedték. Ebből óriási botrány lett, hiszen a döntés nem felelt meg a szabályoknak, és Verstappen így rögtön üldözőbe vehette Hamiltont, amiben sikerrel is járt, így övé lett a vb-cím. Mayländer szerint azonban az előzés akkor is megtörtént volna, ha a Red Bull lobbizása sikertelen.

„[Hamilton] nagyszerű munkát végzett, és minden rendben ment – folytatta. – Aztán hirtelen jött egy csattanás, és pontosan tudtam, hogy »rendben, ilyen baleset azon a helyen, ez biztosan egy biztonsági autós fázis lesz«. Tisztában voltam vele, hogy új helyzet alakult ki. Utána azt gondoltam, hogy ennek vége. Ez akkor is megtörtént volna, ha nem vesszük ki a közöttük lévő autókat. Akkor Max két kanyarral később csinálta volna meg az előzési manővert. Megkapták volna a kék zászlót az előzéshez.”

Az utolsó kört azonban Mayländer nem láthatta élőben, hiszen visszatért a bokszba. Elsőre nem is fogta fel, hogy minek volt a részese, és kellett neki pár perc, hogy ez megfelelően leülepedjen benne. „Sisakkal [a fejemen] átsétáltam a vendéglátóegységen, és leültem a kikötő hátsó részébe – árulta el. – Először magamra kellett maradnom, gondolkodtam, hogy »mi történt?«.”