KezdőlapFormula 1Ismeretterjesztő anyagokat akar látni az F1 a csapatoktól

Ismeretterjesztő anyagokat akar látni az F1 a csapatoktól

-

Ha már úgyis be kell mutatni az FIA számára az új fejlesztéseket, miért ne lehetnének ezek publikusak?

A 2022-ben kezdődő új korszak során nem csak sportszakmai kérdések alakulnak át, a Liberty Media azt tervezi, belenyúl a versenyhétvégék lebonyolításába is. Eszerint a csütörtöki médianap kiesne, a pénteki szabadedzések pedig a délutánokra lennének elosztva, ezzel az egész hétvége három napba lenne belesűríthető.

Azt viszont nem szeretnék, ha a médialefedettség hiányt szenvedne az eddigiekhez képest, így Ross Brawnék célja az, hogy egy egyedi módon kompenzálhassa a sajtó képviselőit a csapatok segítségével. Jövőre minden egyes csapatnak ki kell jelölnie egy úgynevezett „referenciaváltozatot” az autókból minden egyes hétvégére, emellett pedig minden egyes fejlesztést is be kell jelentenie az illetékeseknek. Ha pedig már úgyis tájékoztatniuk kell a csapatoknak mindenkit a fejlesztésekről, a Liberty szerint akár lehetne ebből egy ismeretterjesztő tartalom is.

„Amit most csinálunk péntekenként, az egy nagyon jó lehetőség nektek, újságíróknak, hogy megnézhessétek az autókat, és kérdezhessetek a szakemberektől. A cél most az, hogy ezekbe az innovációkba most még nagyobb betekintést nyerhessenek az érdeklődők” – fogalmazott Ross Brawn. „Péntek reggelente tehát (a csapatok) majd bemutatják az autóikat, elmagyarázzák, mi történt ezekkel az elmúlt hetekben, majd ezt kommunikálják hivatalosan is a szervek felé.”

A legnagyobb kérdés Ross Brawn és a Liberty Media terveivel kapcsolatban az, hogy mennyire lesznek hajlandóak a csapatok ebbe teljesen belemenni egy olyan közegben, amely mindig is rettenetesen féltette a titkait az ipari kémkedésektől.

A fenntarthatóság jegyében tervben van egy kísérletezés a gumiszabályokkal is, néhány versenyen ugyanis a tervek szerint kevesebb szett gumit bocsátanának a csapatok rendelkezésére.