back to top
KezdőlapFormula 1Isztambul 2013 óta dolgozott a Forma-1-es visszatérésén

Isztambul 2013 óta dolgozott a Forma-1-es visszatérésén

-

Az Isztambul Parkot üzemeltető társaság elnöke szerint hét éve dolgoztak már a Forma-1-es versenynaptárba történő visszatérésen. Kedden bejelentették, hogy 2020-ban nagydíjat rendezhetnek. Az F1 versenynaptárát rendesen átdolgozták a koronavírus járvány miatt, több mint a felét az eredetileg tervezett eseményeknek törölték, de számos váratlan helyszínt pedig hozzáadtak.

Kedden hivatalos lett, hogy az Isztambul Park is visszatér novemberben, ahogy Mugello, Portimao, Nürburgring és Imola is az új/visszatérő pályák között található. Isztambulban 2005 és 2011 között volt nagydíj, azóta nem rendeztek itt futamot. A pálya menedzselését 2013-ban átvette az Intercity csoport, azóta a nemzetközi autósport helyett a fókusz inkább a pályanapokon és más programokon volt. Vural Ak, az Intercity elnöke így nyilatkozott:

„Megkönnyebbülten és büszkén jelentjük be, hogy visszahoztuk Törökországba a világ legnagyobb autósport rendezvényét, a Forma-1-et. 2013 óta, amikor átvettük az irányítását az Isztambul Parknak, amely egyike a legkülönlegesebb pályáknak a világon, dolgoztunk azon, hogy újra elhozzuk ide az F1-et. Örülünk, hogy ez sikerült a hazánknak. Az eltelt időszakban gondosan vigyáztunk a pályára, és izgatottan várjuk, hogy felkészíthessük azt a Forma-1 fogadására.”

Ak hangsúlyozta, hogy a szerződés kötésekor az Intercity minden kötelezettséget magára vállalt:

„Tekintettel a komoly kihívásokra, amelyek előtt áll a világ és Törökország, fontos volt számunkra az, hogy úgy hozhassuk vissza a Forma-1-et az országba, hogy nem támaszkodunk az államra. A projekt során azonban folyamatosan éreztük államunk szűnni nem akaró támogatását, és ezért köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki segített ebben.”