back to top
KezdőlapFormula 1James, itt George és Toto - így búcsúzott a Mercedes a főstratégától

James, itt George és Toto – így búcsúzott a Mercedes a főstratégától

-

Toto Wolff és George Russell is elköszönt James Vowlestól, aki februártól már a Williams csapatfőnöke lesz.

A grove-i istálló tegnap jelentette be, hogy a Mercedes egyik kiemelkedő szakemberét sikerült leigazolniuk az alakulat élére. Vowles egy ideje már érlelgette magában a pozíciót, majd az osztrák vezetőtől kért tanácsot.

Fájó szívvel ugyan, de a csillagosok csapatfőnöke elengedte kollégáját, hogy az ellenfélnél teljesedjen ki.

„James nagyra értékelt tagja volt a csapatunknak, és jelentős szerepe volt az elmúlt évek sikereiben. Azóta dolgozom vele, mióta 2013-ban csatlakoztam a csapathoz. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szorgalmas, rátermett és tehetséges. Nagy elégedettséggel tölt el, hogy láthattam az évek során a szakmai fejlődését. Tavaly, a szezon közepén egy kicsit hátrébb lépett, és Brackley-ből építette tovább a stratégiai csapatot. Hála neki, egy csapatnyi fantasztikus és tehetséges stratégával rendelkezünk. Ők az elkövetkezendő években is folytatni fogják a megálmodott utat és munkát. Bár szomorúan búcsúzunk a csapatunk egyik tehetséges tagjától, nem kételkedünk abban, hogy nagyszerű csapatfőnök válik belőle. Sok sikert kívánunk, és örülünk annak, hogy a karrierje következő lépcsőfokát a Williamsnél mássza meg. Ők erős technikai partnerünk és nagyon közel állnak a szívünkhöz.” – nyilatkozta Wolff.

Russell egy kicsit viccesebbre vette a figurát, és a már jól elhíresült „Valtteri, it’s James (Valtteri, James vagyok) mondatot költötte át.

„James, itt George. Gratulálok az új munkádhoz, igazán megérdemelted. Köszönöm mindazt, amit a Mercedesért tettél, és a támogatást, amit tőled kaptam. Találkozunk Bahreinben!”