back to top
KezdőlapFormula 1Japán versenyzője lehet a Toro Rossonak?

Japán versenyzője lehet a Toro Rossonak?

-

Azzal, hogy Pierre Gaslyt visszafokozták a szezon hátralévő részére a Toro Rossoba – és kérdéses a további a jövője – ismét nehéz helyzetbe került a Red Bull, ugyanis nincs nagyon tehetségük akik közel állna a Forma-1-hez.

Max Verstappen ülése biztos 2020-ra ám a további három, jelenlegi Red Bullos versenyző sorsát homály fedi, ugyanis Alexander Albon csak erre a második félévre kapta meg a nagycsapat ülését. Nagy kérdés, hogy ha valakiktől megválnának az osztrákok, akkor kit ültetnének be a Toro Rossoba és\vagy a Red Bullba.

A Honda a visszatérés óta nem titkolja, hogy szeretne egy japán versenyzőt az F1-be hozni és most úgy tűnik, hogy minden eddiginél közelebb vannak ehhez. Ugyanis Franz Tost nemrégiben kijelentette, hogy nyitottak arra, hogy egy japánnak adjanak lehetőséget, ha az elég jó az F1-hez.

Jelen pillanatban a leginkább szóba jöhető jelölt Naoki Yamamoto. A 31 éves versenyző 2010 óta állandó résztvevője a japán Super Formula sorozatnak, ahol 2013-ban és 2018-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Ezen kívül pedig a Super GT bajnokságban is indult és tavaly ott is bajnok lett.

A Red Bullnak ugyan most is vannak fiataljai alsóbb sorozatokban, ám egyikük sem rendelkezik elegendő szuperlicensz ponttal. Noha erre az észt Jüri Vips-nek van esélye, ugyanis ha az első háromban végez idén a Formula 3-ban akkor meg lesz az elegendő pontja, és jelenleg az összetett második helyén áll.

Yamamoto számára ez viszont nem okoz gondot, hiszen neki már megvan a szuperlicensze, így nem lenne meglepő ha a Japán Nagydíj első szabadedzésén lehetőséget kapna a Toro Rossotol.