back to top
KezdőlapFormula 1Jó eredménnyel hálálná meg csapata munkáját Leclerc

Jó eredménnyel hálálná meg csapata munkáját Leclerc

-

Charles Leclerc kezében ez a legjobb eszköz, hogy kifejezze köszönetét csapata felé az összetört Ferrariján végzett fáradhatatlan munkáért.

A tegnapi nap során kicsit megrövidítette a második szabadedzést Charles Leclerc nagy sebességű falba csapódásával. Miután a monacói csúnyán leírta a Ferrarit, úgy nézett ki, nem sok menthető alkatrész maradt a piros gépből. Ehhez képest sikerült a kasznit és az erőforrást is megmenteni, sőt, azok vígan elfuthatnak majd a szombati programok és a verseny során is a csapat elmondása szerint.

A Ferrari előtt ettől függetlenül nagy munka állt, hogy összekaparják, ami maradt az autóból. Leclerc ezért érthető módon óriási hálát érez az érintettek felé. „Sajnos nem úgy alakult a nap, ahogy azt szerettük volna” – utalt Leclerc az autótörésre és a mindössze tizedik helyre. „Viszont végigmentünk mindenen, amit tesztelni akartunk. A potenciál megvan bennünk, jó napunk kell, hogy legyen.”

„Sajnálom, hogy ekkora pluszmunkát okoztam a csapatnak. Remélhetőleg a lehető legjobb eredménnyel tudom majd meghálálni feléjük az elvégzett munkát” – fogalmaz Leclerc.

A Ferrari jelenleg 39,5 pontos előnyben van a konstruktőri harmadik helyért folytatott versenyben a McLarennel szemben. Egy Leclerc által emlegetett jó eredmény ehhez a harmadik helyhez holnap akár már matematikailag is hozzásegítheti az olaszokat. „Ettől még nem akarunk pihenni. Rengeteget kihozhatunk ebből a hátralévő két versenyből. Egy jó szezonhajrá is segíthet nekünk 2022-re vonatkoztatva.”