back to top
KezdőlapFormula 1Jordan: Hamilton és Wolff egyszerre fog a Ferrarihoz szerződni

Jordan: Hamilton és Wolff egyszerre fog a Ferrarihoz szerződni

-

Eddie Jordan úgy érzi, hogy Hamilton számára 2021 a megfelelő időpont arra, hogy a Ferrarihoz igazoljon, és Toto Wolffot is viheti magát.

Egyre erősödnek a Ferrari-Hamilton házassággal kapcsolatos pletykák, és már az olaszok is elismerték, hogy beszélgettek a hatszoros bajnokkal. A címvédő szerződése a jövő év végén jár le és ő maga kijelentette, hogy Toto Wolfftól függ a maradása, vagyis, ha az osztrák marad, akkor ő is, ha nem akkor ő sem.

Utóbbi kijelentésre alapozva a korábbi csapatfőnök Eddie Jordan egy újabb szikrát adott a pletykáknak. Szerinte ugyanis 2021-ben Hamilton és Wolff kéz a kézben költöznek majd Maranelloba.

„2021 lehet a megfelelő időpont arra, hogy Hamilton a Ferarrihoz igazoljon. A karrierje végéhez közeledik ugyan, de még mindig nagyon éhes több és több bajnoki címre.” – vélekedett az ír a Top Gear műsorában.

„Igazából meggyőződésem, hogy Lewis 2021-ben a Ferrarihoz fog igazolni. Toto Wolff kontraktusa pedig szintén jövőre jár le. Tisztában van azzal, hogy a Mercedes hosszútávú F1-es jövője bizonytalan. Lewis pedig a jövője kapcsán sokszor célzott Toto szerződésére is, ami igencsak szokatlan egy F1-es versenyzőtől.” – folytatta.

„Lewis csak abban az esetben menne a Ferarrihoz, ha valaki megvédené őt a Leclerc jelentette veszélytől, így a Ferrari elhozná Wolffot is. Most nincs ilyen ember a csapat élén, aki igazi vezér lenne, ezt tudja Toto is. A versenyzés a vérében van, és nagyon szeretné az önéletrajzába beírni a Ferrarit.”

„Teljesen biztosan állítom, hogy Lewis a Ferrari versenyzője lesz, és viszi magát Wolffot is. A Ferrarinak szüksége van két első számú versenyzőre? Nincs, de nem fogják elengedni Leclercet. Óriási dolog lenne Leclerc számára, ha letudná győzni Hamiltont azonos autóban, márpedig ehhez megvan benne a potenciál” – zárta.