back to top
KezdőlapFormula 1Jos Verstappen kibírta káromkodás nélkül az FIA káromkodásszabályának kritizálását

Jos Verstappen kibírta káromkodás nélkül az FIA káromkodásszabályának kritizálását

-

De talán csak azért, mert elharapta a mondandóját. A Szingapúri Nagydíjon csúnya beszédért meghurcolt Max Verstappen apja reagált az FIA frissen indított különös hadjáratára.

Az FIA elnöke, Mohamed bin Szulajm a közelmúltban beszámolt egy kutatás eredményéről, amely szerint a versenyzőktől és a csapattagoktól elhangzó negatív megjegyzések kapcsolatba hozhatók azzal, hogy a közösségi médiában egyre inkább elharapódzik a sportolók és a hivatalos személyzet felé intézett gyűlöletbeszéd.

Ennek lehetett a következménye, hogy bin Szulajm a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén kijelentette, az F1-ben mostantól komolyan fogják venni a csúnya beszéd kiirtását. Ennek a törekvésnek első áldozata pedig Verstappen lett, akit egy a sajtótájékoztatón elejtett káromkodás miatt egy napi társadalmi munkára ítéltek az FIA felügyelői, ami ki is robbantotta a hétvége fő beszédtémáját, főleg azután, hogy a holland innentől tartózkodott az érdemi válaszadástól a hivatalos sajtóeseményen.

Ezen a hétvégén a Chile Rallyn aztán Sébastien Ogier is tett egy nyilatkozatot egy rá kiosztott büntetés kapcsán, ami erősen azt sugallja, hogy a WRC-be is megérkezett az FIA új direktívája, amit a versenyzők a szólásszabadság megkurtításának éreznek.

Sébastien Ogier: Azt mondták, hogy be kell fognunk a szánkat

Az Autosport eközben megtalálta Jos Verstappent, aki ismét egy raliversenyen vesz részt, ezúttal Belgiumban, a fiánál is szókimondóbbnak ismert versenyző pedig maga is elmondta a véleményét az FIA-ban zajló, sokak szerint érthetetlen folyamatról.

„Azt hiszem, ennél nincs nevetségesebb dolog. De láthatjuk, hogy már megjelent a raliban is. Nem gondolom, hogy az FIA túlságosan jó munkát végezne, de inkább nem mondok erről többet!” – fogalmazott Verstappen.

Jos Verstappen: A Red Bull ezt jól elk**ta