KezdőlapFormula 1Két csapat áll az Andretti csatlakozása mellett

Két csapat áll az Andretti csatlakozása mellett

-

Michael Andretti nemrégiben bejelentette csatlakozási szándékát a Forma-1-be a Cadillac oldalán, azonban mint ahogy eddig, most sem tűnik úgy, hogy annyira tárt karokkal várnák őket.

Andretti már régóta nem titkolja, hogy a Forma-1-be kerülés a célja, és az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem is szívesen látná őket, ám a többi csapat már kevésbé. Néhányan ugyanis attól tartanak, hogy a több csapat kisebb szeletet jelent a bevételt jelentő tortából.

A jelenlegi Concorde-egyezmény alapján minden újonnan belépőnek 200 millió dollárnyi belépési díjat kell fizetnie, amit a meglévő konstruktőrök között osztanak fel, akiknek ráadásul abba is beleszólása van, hogy egyáltalán ki csatlakozhat.

A Forma-1 Andretti-bejelentésre történő reakciójából is kiovasható, hogy az FIA mellett az ő beleegyezésük is szükséges a belépéshez.

Michael Andretti a Forbes-nak nyilatkozva így vélekedik a helyzetről: „Az egész a pénzről szól. Először is, azt hiszik, hogy a bevételek egytizedénél kevesebbet kapnak, de nagyon kapzsivá is válnak, mert azt hiszik, hogy az összes amerikai szponzort is elvisszük. Az egész a kapzsiságról szól, és arról, hogy a saját maguk érdekeit nézik, és nem azt, hogy mi a legjobb a sorozat általános növekedése szempontjából.”

Ugyanakkor még ha a többség ellene is van az Andretti projektjének, vannak mellettük álló csapatok is: a Zak Brown vezette McLaren, illetve az Alpine.

„Zak mindent meg akar tenni, amit csak tud, hogy segítsen nekünk bejutni, és az Alpine is így tesz. Zak Brown és Alpine két nagyon jó szövetséges. Zak nagyon támogató volt, nagyszerű barát. Tanácsokat ad nekem, és mindig ott van, hogy segítsen. Segítjük egymást. Sokat segítettem neki, amikor az IndyCarba jött. Ez egy olyan barátság, ami mindkét irányba működik” – zárta gondolatát Andretti.

Adhat-e motort a Honda a Forma-1-be vágyó Andretti Cadillacnek?