KezdőlapFormula 1Kevesebb előzést láthattunk 2020-ban az előző szezonokhoz képest

Kevesebb előzést láthattunk 2020-ban az előző szezonokhoz képest

-

Max Verstappen véleménye szerint szinte lehetetlen előzni a mostani generációs Forma-1-es autókkal és a helyzet ezen téren tovább romlott a 2020-as szezonra.

Az AMuS beszámolója és számításai alapján 2018-ban és 2019-ben átlagosan 32.6 és 38.9 előzés volt egy versenyen. 2020-ra pedig ez a szám 31.4-re csökkent.

„Mindannyian tudjuk a probléma forrását ezen téren,” – mondta a Red Bull holland pilótja. „Ezekkel az autókkal egyszerűen lehetetlen előzni, legalábbis azokon a pályákon, ahol versenyzünk általában. Többek között ezért is választják a versenyzők túlnyomórészt az egy kiállásos stratégiát.”

Verstappen hozzátette, hogy emellett még van egy másik komolyabb probléma is. Mivel többnyire egy kiállásos stratégiákat láthatunk, ezért a versenyzőknek minden egyes versenyen óvniuk kell az abroncsaikat, hogy egyáltalán végigmehessenek a versenyeken.

„Ha csökkentenénk az autók tömegét, akkor valószínűleg jobb lenne a helyzet,” – tette hozzá Verstappen.

Ez pedig nem valószínű, ugyanis a 2022-es szabályváltozásokkal még tovább fog nőni az autók minimum tömege.