back to top
KezdőlapFormula 1Kiderült, hova szerződik az F1 leghíresebb botrányának szereplője

Kiderült, hova szerződik az F1 leghíresebb botrányának szereplője

-

A Forma–1 egyik legtapasztaltabb szakembere olyan istállóhoz szerződött, amelyet az F1 nemrég elutasított. Lehet, hogy pont az ő neve lesz a kulcs ahhoz, hogy mégis jöhessenek?

A minap az F1 bejelentette, hogy hét év után távozik szerepköréből a sportág technikai főigazgatója, Pat Symonds. A 2022-es és 2026-os szabályok megalkotásában kulcsszerepet játszó szakember a közlemény szerint megkezdte az ilyen esetekben megszokott szabadságát, ami már utalt arra, hogy 71 éves kora ellenére nem nyugdíjba megy. Hamarosan pedig kiderült, hogy tényleg nem, hiszen az Andretti Cadillac bejelentette, hogy a korábban a Benettonnal és a Renault-val is világbajnoki címet nyerő, előbbinél Michael Schumacherrel (versenymérnökként), utóbbinál Fernando Alonsóval (immár technikai igazgatóként) együtt dolgozó szakember csatlakozni fog hozzájuk.

Symonds vezető mérnöki tanácsadó (Executive Engineering Consultant) lesz az egyelőre az F1 által elutasított istállónál, és kényszerszabadságának letelte után az Andretti nemrég megnyitott silverstone-i központjában fog dolgozni. „Nem is lehetnénk izgatottabbak attól, hogy Patet az Andretti-családban köszönthetjük. Pat aerodinamikai, járműdinamikai és F1-es erőforrások terén meglévő szakértelme kulcsfontosságú lesz, miközben továbbra is versenyképes csapatot építünk. Úgy vélem, a tudása döntő volt a Forma–1 formálásában, és a csatlakozással a felénk kinyilvánított bizalma rengeteget elmond. Nagyon boldog vagyok ezzel a következő lépéssel, miközben folytatjuk a munkát” – mondta Michael Andretti csapattulajdonos.

Symonds ráadásul olyasvalakivel dolgozhat együtt, akivel a Benettonnál és a Renault-val ezt már megtehette. „A múltban lehetőségem volt együtt dolgozni Pattel, és jókora tapasztalata van, amire építhetünk – mondta Nick Chester, az Andretti technikai igazgatója. – A szerepkörében Pat a technikai területeken és a csapat működtetésében is kamatoztathatja tapasztalatait és segíteni fog nekünk fejleszteni a csapatot.”

Symonds az évei alatt rengeteg dolgot tett a Forma-1-ért, azonban az F1 történelmének legnagyobb botrányának egyik kulcsszereplője is volt. A „Crashgate” néven elhíresült botrányról van szó, aminek köszönhetően Fernando Alonso a 17. helyről indulva tudta megnyerni a Szingapúri Nagydíjat. A tervet brit szakmber a Renault akkori csapatfőnökével, Flavio Briatoréval készítette el, amely abból állt, hogy a spanyol csapattársát, Nelson Piquet Jr.-t megkérték, hogy a pálya egy veszélyesebb részén törje össze az autóját Alonso korai kiállását követően. Ezzel a pályára küldte a biztonsági autót, és a zárt bokszutca miatt óriási előnyhöz jutatta csapattársát.

Az F1 egyik legarcátlanabb csalása volt, mégis olcsón megúszták a bűnösök

Az Andretti nem tágít

Miután az FIA zöld utat adott neki, az F1 becsapta az ajtót az Andretti előtt, és nem tette lehetővé, hogy az istálló 2026-tól csatlakozzon a mezőnyhöz, viszont nyitva hagyta a kaput egy 2028-as beszálláshoz, amennyiben a General Motors nemcsak a nevét adja majd a csapathoz a Cadillac-kel, hanem tényleges motorgyártóként vesz részt a küzdelemben.

Az Andretti ugyanakkor láthatólag nem nyugodott bele a nemleges válaszba, és gőzerővel folytatja a felkészülést, amit a silverstone-i gyárának megnyitása és az olyan szakemberek, mint Symonds toborzása is jelez. Mert kétségünk se legyen afelől, hogy bár valószínűleg szép kis összeget zsebel be, Symonds nem ment volna az Andrettihez akkor, ha nem gondolná úgy, hogy a projekt megvalósul (és nem dől be akár már azelőtt, hogy lejárna a kényszerszabadsága), és előbb-utóbb az istálló tényleg bebocsátást nyer a sportágba.

Sőt, akár az is elképzelhető, hogy Andretti és Symonds úgy véli, ez az együttműködés is nagyban elősegítheti majd ezt, hiszen előbbinek az őt elutasító F1 legmagasabb szintjéről sikerült elcsábítania valakit, ami már csak PR-szempontból is felér egy kisebb győzelemmel. A 71 esztendős szakember ezzel a lépéssel pedig gyakorlatilag nyíltan kifejezte egyet nem értését az F1-gyel, hiszen miért menne az Andrettihez, ha ő is azt gondolná, hogy az istálló nem adna értéket a sportághoz. Ha valaki, akkor Symonds pontosan tisztában van vele, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az F1-ben, és ha ő úgy véli, hogy az Andretti az lehet, az igen komoly üzenet Stefano Domenicalinak, az F1 elnök-vezérigazgatójának.

Az Andretti eközben amerikai szenátorokon keresztül is igyekszik nyomást gyakorolni az F1-re, hét szenátor ugyanis levelet írt az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának, pontosabban Jonathan Kanter főügyész-helyettesnek és Lisa Kahn-nak, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság elnökének. Ebben a levélben a szenátorok vizsgálatot kérelmeznek az Andretti elutasítása kapcsán, mert az szerintük „sértheti a trösztellenes jogszabályokat”, a FOM azon indoka, miszerint a csapat nem lenne versenyképes, pedig „éles kontrasztban áll a kereskedelmi tárgyalásokat megelőző [FIA általi] technikai elfogadással.”

A szenátorok a hosszú levélben lényegében pontról pontra végigmennek az F1 elutasítással kapcsolatos indokain. Azt, hogy a FOM szerint az Andretti nem tudna a dobogókért vagy győzelmekért csatázni, azzal támadják, hogy a jelenlegi F1-es csapatok többsége sem nyer futamot egy adott szezonban, és az utóbbi négy idényben több mint felük nem nyert.

„Ez a kompetitív egyensúly nem az F1-es versenyzés jellemzője, egy nagy amerikai autógyártó által támogatott csapat érkezése pedig valószínűleg növelné a versenyképességet, és nem csökkentené azt” – írják, majd rámutatnak, hogy anyagi nyereséggel is járna egy amerikai istálló jelenléte, hiszen a sportág folyamatosan növeli a jelenlétét az Egyesült Államokban, és a jelenlegi csapatok közül többen is szerveznek szurkolói eseményeket amerikai városokban azért, hogy közelebb hozzák a drukkereket az F1-hez.

A szenátorok végül a FOM azon állítását is megtámadják, miszerint „nem konzultáltak jelenlegi csapatokkal, mielőtt elutasították az Andretti-Cadillac-csapatot”, mivel „fő részvényesekkel történt konzultáció”, ezek között pedig alighanem csapatszponzorok, és a General Motors, illetve a Cadillac közvetlen versenytársának számító autógyártók is szerepelnek.