back to top
KezdőlapFormula 1Kínai csapat érkezik a Forma-1-be?

Kínai csapat érkezik a Forma-1-be?

-

A montreali paddockban került elő a pletyka, miszerint egy angliai központú, de kínai támogatottsággal rendelkező Forma-1-es csapat van alakulóban.

Az „új csapat” már toborozni próbálja a jobbnál jobb szakembereket, amit Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke is megerősített.

„Néhány emberünknél érdeklődtek, hogy lenne-e kedvük egy új csapatnál dolgozni” – mondta Horner.

Az istálló központja Oxfordshire-ban lehet, azaz a Forma-1 „mekkájában”, közel a Mercedes, a Renault, a Force India, a Haas, a Williams és a Red Bull főhadiszállásához.

A projekthez állítólag a tavaly év végén csődbe ment Manor Racing tagjai már csatlakoztak is. Ennél több részlet egyelőre nem lehet tudni.

Ross Brawn, az új éra egyik vezetője is elmondta, valóban vannak/voltak érdeklődök: „Az elmúlt hónapokban körülbelül tíz csapat fejezte ki az érdeklődését. Mindannyian tudni akarták, hogy lesz-e változás a licenszek kezelésében, valamint fair módon osztjuk-e el a pénzeket. 2020-ig azonban a jelenleg is hatályos szerződések érvényesek.”

Alaposan átgondolva a helyzetet viszont egyértelművé válik, amit Christian Horner is elmondott: már túlságosan késő egy új csapat indulását tervezgetni a 2018-as évre.