KezdőlapFormula 1Kracknek nehéz dolga lesz az Aston Martinnál, de nem fogja feladni

Kracknek nehéz dolga lesz az Aston Martinnál, de nem fogja feladni

-

Mike Krack szerint késze áll arra a kihívásra, ami várja őt az Aston Martin élén. Az újonnan kinevezett csapatfőnök nem fogja már most feladni, pedig megtehetné, ugyanis a silverstone-i istálló helyzete finoman szólva sem rózsás.

A Lawrence Stroll által vezetett csapatnak új csapatfőnök után kellett néznie, miután Otmar Szafnauer összekülönbözött a kanadai milliárdos üzletemberrel és a rivális Alpine csapathoz távozott. Így esett a Zöldek választása a luxemburgi szakemberre, aki korábban a BMW-nél mér dolgozott együtt a csapat sztárpilótájával, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel.

Azonban az Aston Martinnál hiába fűzött nagy reményeket a 2022-es szabályváltozásokhoz, a létező legrosszabb formában kezdték az új szezont. Jelen pillanatban a tíz csapat közül csupán ők állnak pont nélkül a bajnokságban, ráadásul a legutóbbi hétvégén Vettel és Lance Stroll is összetörte az AMR22-t, ami fogalmazzunk úgy, hogy nem fog bevonulni a technikai igazgató, Andrew Green remekművei közé.

Kracknek voltak kérdései azzal kapcsolatban, mi várhat majd rá az Aston Martinnál és már három verseny eltelte után rá kellett jönnie, hogy nem lesz könnyű dolga az Astonnál.

„Sok kérdés merült fel bennem, mielőtt belevágtam volna ebbe a projektbe, és most már tudom, hogy ez egy óriási kihívás lesz” – ismerte el a luxemburgi csapatfőnök. „Könnyű lenne már most megfutamodni, de ezt nem fogom megtenni. Nagy fába vágtam a fejszémet, és ha már belevágtam, akkor végig is fogom csinálni.”

„Az első három verseny finoman szólva sem volt egyszerű. A Forma-1 ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, ugyanolyan nehéz most is boldogulni, mint régebben. Jó versenyzőkre és egy kiváló autóra van szükséged, és még ez sem garancia a sikerre, ugyanis a hétvégét komolyabb hiba nélkül kell lehozni.”

„Jelen pillanatban egyik előbb említett dolog sincs meg a csapatunknál. Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy odaérjünk a többiekhez és képesek legyünk felvenni velük a harcot.”

A Zöldek legközelebb egy hét múlva Imolában javíthatnak a helyzetükön, azonban a pilótáik eddigi gyenge szereplése mellett az sem segít rajtuk, hogy az AMR22-n rengeteg a plusz súly, amivel sok időt veszít a csapat egy körön és a versenytávon egyaránt.