back to top
KezdőlapFormula 1Kubica édesapja bizakodó

Kubica édesapja bizakodó

-

Robert Kubica édesapjának nyilatkozata csak olaj volt a tűzre a 32 éves lengyel versenyző jövőjével kapcsolatos találgatások palettáján.

Bár a Williams egyelőre még nem erősítette meg hivatalosan, hogy a lengyel lenne az egyik versenyzőjük 2018-ban, annyi azonban biztos, hogy Kubica ott lesz a jövő heti, Abu Dhabi teszten.

Ez talán előszele egy jövő évi szerződésnek?

A lengyel Forma-1-es karrierje 2011-ben, idejekorán véget ért, amikor is egy szerencsétlen ralibaleset következtében majdnem elvesztette a karját.

„Talán sosem kellett volna raliznia. A BMW Sauber-es szerződése egyértelműen tiltotta minden ilyen jellegű tevékenységtől, ám a Renaultnál sokkal rugalmasabbak voltak.” – mondta Artur Kubica a lengyel Newsweekowinak, majd hozzátette: „Remélem, hogy a fiam jövőre valóban a Williams versenyzője lesz. Az más kérdés, hogy ez ugyanaz a Robert lesz-e, mint hét évvel ezelőtt.”

A pletykák szerint a szerződéskötés egyetlen akadálya, hogy a feleknek még nem sikerült dűlőre jutniuk a biztosítási ügyekkel kapcsolatban.