back to top
KezdőlapFormula 1Kvyat: Sainz el tudta volna kerülni a balesetet

Kvyat: Sainz el tudta volna kerülni a balesetet

-

Daniil Kvyat szerint Carlos Sainz előre láthatta volna, hogy baleset lesz a találkozásukból – így voltaképp a spanyol hibája volt a Toro Rosso-páros ütközése.

Carlos Sainz és Daniil Kvyat az átlagosnál gyakrabban találkoznak össze a versenypályán. A Brit Nagydíjon az első körben kerültek egymás mellé a Copse-t követően, azonban amikor Kvyat túlcsúszott a Beckettsben és visszatért a pályára, telibetalálta csapattársát. Sainz a helyszínen kiesett, de Kvyat – sérülésekkel bajlódva ugyan – tovább tudott menni, majd a versenybírák egy áthajtásos büntetéssel honorálták Kvyat „pályára való veszélyes visszatérését”. Az orosz szerint a szituáció nem volt ennyire egyértelműen az ő hibája: Sainznak előre látnia kellett volna, mi fog történni, és ha kicsit befékezett volna, később amúgyis meg tudta volna előzni őt.

„Amikor látja, mi történt velem, egy versenyző tudja, hogy sosem fogok tökéletes ívet venni” – védekezett Kvyat. „Abban a helyzetben tudod, hogy a baleset 90%-ban elkerülhetetlen. Ha a másik autó kicsit jobban előrekalkulált volna, a következő egyenesben úgyis meg tudott volna előzni. De nem ez történt; csak úgy odakocsikázott, és lényegében ezt mondta: ’oké, nyugodtan belémütközhetsz’. Szerintem ez történt, így mindkettőnknek felelősségtudatot kell éreznie a történtek iránt. Hagytam neki helyet [a Becketts elején], így arra számítottam, hogy együttműködik velem később [a következő balosban], ez azonban nem történt meg. Ha elég okosak vagyunk, legközelebb több helyet hagyunk a másiknak.”

Kvyat a rá kirótt büntetés mértékével sem ért egyet – természetesen nem kevesli.

„A büntetést pályaelhagyás és veszélyes visszatérés miatt kaptam, de a csapattal megegyeztünk, hogy nem is hagytam el a pályát” – panaszolta. „Éppenhogy a pályakorlátokon belül maradtam; úgy véljük, a kapott büntetés túlságosan is szigorú volt a történtekhez képest. Egy áthajtásos nagyon erős, főleg, hogy néhány ennél durvább incidenst csak öt- vagy tízmásodpercessel sújtanak. Nem értem és nem is esik jól, ez csak rosszabb színben tünteti fel a dolgokat a valóságosnál. Nem vagyok valami boldog, és nagyon felhúzott, amikor megkaptam az üzenetet a büntetésről. Szerintem versenyezni vagyunk itt, nem balettozni – pontosan ezt mondtam a rádión is.”

A másik érintett fél – talán tanulva a múltkori esetből – inkább nem kommentálja nyilvánosan a dolgot.

„Nem akarok véleményt nyilvánítani, mert ezt szerintem nekünk kell megbeszélnünk és kielemeznünk a csapaton belül” – mondta Sainz. „A képek magukért beszélnek, így nem is kommentálom az esetet. Csatáztunk, elég helyet hagytunk egymásnak, majd az egyik autó kitört és belement a másikba. Ha két autónyi helyet hagysz a másiknak – ahogy én tettem –, majd ezek ellenére így jön vissza a pályára, szerintem felesleges is kommentálni.”