back to top
KezdőlapFormula 1Lammers szerint a Mercedes kiszállhat a Forma-1-ből!

Lammers szerint a Mercedes kiszállhat a Forma-1-ből!

-

A korábbi Forma-1-es versenyző Jan Lammers szerint megtörténhet az, hogy a Mercedes kiszáll a sportágból. Jelen pillanatban egy csapat vagy gyártó sem kötelezte el magát a Forma-1 iránt 2020 után hivatalosan, de az olyan top csapatok mint a Ferrari vagy a Red Bull legalább a kiemelt versenyzőiket hosszútávú szerződésekkel láncolták magukhoz.

A Mercedes jövője ezzel szemben kevésbé tiszta, rendre különféle pletykák kapnak lábra Lewis Hamilton és Toto Wolff körül is, hiába nyert a csapat már egymás után hat világbajnoki címet is. A ma már a Holland Nagydíj igazgatójaként tevékenykedő Lammers erről így vélekedett az F1Maximaalnak:

„Eléggé bizonytalan az, hogy mit akarnak csinálni hosszútávon. Akár még az is megtörténhet, hogy azt mondják, hogy ez fantasztikus volt, de most már csináljunk valami mást.”

Szerinte a Mercedes gondolkodásmódjában az is tetten érhető, hogy ennyi győzelem után valójában a német csapat már csak veszíthet:

„A további dominanciának kicsi az esélye statisztikailag nézve. Továbbra is lenyűgözőek lesznek, de talán a Mercedes már elérte a csúcsot.”

Egyre többen gondolják azt, hogy a Red Bull-Honda lehet 2020-ban a favorit, nincs ezzel másképp Lammers sem:

„A Hondának csak teljesítenie kell, a többit már megoldják. Verstappen azért szerződött velük újra, mert technikailag és sportszakmailag is bízik bennük. Ez azt is jelenti, hogy Max és csapata magabiztossá vált a Red Bull és a Honda együttműködésével kapcsolatban.”