back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc 2022-ig biztosan a Ferrari pilótája lesz

Leclerc 2022-ig biztosan a Ferrari pilótája lesz

-

A Ferrari csapatfőnöke Maurizio Arrivabene Szingapúrban erősítette meg, hogy Charles Leclerc négy évre kötelezte el magát a Ferrarinál.

Nemrégiben vált hivatalossá, hogy Charles Leclerc és Kimi Räikkönen helyet cserél egymással, ezzel pedig a monacói pilóta Ricardo Rodriguez után a Ferrari második legfiatalabb versenyzője lesz. Arrivabene pedig a szingapúri hétvégén beszélt a szerződés hosszáról.

„Amikor egy ilyen választás történik, akkor nem feltétlenül kell rövid távban gondolkozni. Egy hosszabb távú megállapodás nem csak a jövő évet jelenti, hanem a csapat jövőjét is, amelyben egy fiatal pilóta tud fejlődni, és amit majd idővel elvárunk tőle.” – nyilatkozta Arrivabene pénteken.

A Scuderia vezetője kijelentette, hogy ez az igazolás inkább az istálló jövője érdekben született meg, sem mint Räikkönen erőfeszítéseinek el nem ismerése.

„Ennek semmi köze ahhoz a tisztelethez, amivel Kimi felé állok, ő emberként és versenyzőként is nagyszerű személy. De ha választani kell, akkor inkább a jövőt tartom szem előtt. Szerintem ez a megállapodás nekünk is, meg Kiminek is előnyös. 2016 novemberében kötöttük meg Charles-lal az első szerződésünket az Akadémián. Ebben a kontraktusban már előre megterveztük a jövőjét a Forma-1-ben. Így tehát az ő személyében nincs semmi meglepetés, ő az egyik legtehetségesebb pilóta a Forma-1-ben. Hálistennek ő egy olyan srác, aki nálunk fejlődik, és remélem, hogy ezt a fejlődést 2022 végéig is így folytatja, mert addig biztosan nálunk lesz.” – tette hozzá.