back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc csúnyán megviccelte csapatát az utolsó körökben

Leclerc csúnyán megviccelte csapatát az utolsó körökben

-

A Ferrari rég nem látott jó formában indította a 2022-es Forma-1-es szezont. Az olasz istálló már a tesztek folyamán is remekelt és ennek fényében az első futamon kettős győzelmet arattak Bahreinben. Charles Leclerc nyerte meg a verseny Carlos Sainz előtt, azonban előbbi versenyző az utolsó körökben alaposan megijesztette a Vörösk mérnökeit.

A tegnapi nap folyamán Bahreinben kezdetét vette a száguldó cirkusz vadonatúj korszaka. A verseny rendkívül izgalmasra sikeredett, ugyanis a Ferrari monacói pilótája kerék a kerék elleni meccset is vívott Max Verstappennel az első helyért. A két fiatal nem kímélte egymást, de a sportszerűség határain belül tudtak maradni a nézők és csapataik legnagyobb örömére.

A legvégén Leclerc örülhetett, azonban a regnáló bajnokot és a Red Bullt utolérte a technika ördöge, ami miatt sem ő, sem pedig Sergio Pérez nem tudta befejezni az 57 körös versenyt. Az immáron tíz pole-pozíciónál és három futamgyőzelemnél járó Leclerc azonban a verseny végén elejtett egy olyan rádióüzenetet, amitől az összes Ferrari mérnöknek és szerelőnek kiugrott a szíve a helyéről.

„Elsütöttem egy olyan mondatot a rádión, hogy az erőforrásom rakoncátlankodik” – mondta nevetve a futam után Leclerc, aki végig okosan próbált versenyezni a szahíri éjszakában. „Emiatt rendesen meg is ijedtek a mérnökök, azonban ez csupán egy vicc volt, biztos vagyok benne, hogy minden a legnagyobb rendben volt vele, nem úgy, mint három évvel ezelőtt.”

A monacói fiatal a Bahrain International Circuit-en szerezte meg első F1-es pole-ját még 2019-ben, azonban akkor hiába ment kitűnően, egy motorhiba miatt végül csak a harmadik helyen intette le a kockás zászló a két Mercedes mögött.

Forráswtf1.com