Charles Leclerc harmadik szezonját tölti a Ferrarinál, ebből az első kettőt Sebastian Vettel csapattársaként tette. Az olaszok autója az elmúlt években közel sem volt jó, tavaly rendkívül gyengén szerepeltek.
Kitették Vettelt is, aki jobban küzdött az elemekkel, mint a monacói. A négyszeres világbajnok német most az Aston Martinnál próbál szerencsét. Lesz is szüksége szerencsére, mivel az első versenyhétvége nem sikerült számára kecsegtetően.
Mindeközben úgy látszik egyelőre, hogy a Ferrari idén erőre kaphat, legalábbis a tavalyi szezonjukhoz képest mindenképp.
Mindenesetre a jelenlegi erőviszonyok alapján, van rá esély, hogy Leclerc és Vettel egymással csatázzon a pályán.
Leclercet arról kérdezték, hogy mennyire érintené rosszul, ha esetleg egykori csapattársa megelőzné őt egy Aston Martinnal.
„Nem hiszem, hogy ebben az esetben olyasmit gondolnék, hogy ‘ó, ő a csapattársam volt és legyőztem őt, de most meg előttem van’. Ha lecsukom a sisakrostélyt, nincs helye ilyen gondolatoknak” – mondta Leclerc a Motorsport.comnak. „Magamra fókuszálok, az autóra és a rám váró feladatra.”
Egyértelművé tette, hogy mi a cél abban az esetben, ha korábbi csapattársa megelőzné őt a pályán: „Ha Seb megelőz engem, akkor azonnal megpróbálom visszaszerezni a pozíciómat. Nem hiszem, hogy lenne más gondolat a fejemben.”