KezdőlapFormula 1Leclerc először beszélt luxusórája elrablásáról

Leclerc először beszélt luxusórája elrablásáról

-

Charles Leclerc Imolában először állt a nyilvánosság elé azok után, hogy hétfőn este Olaszországban ellopták a 320 ezer dollárt (átszámolva 110 millió forintot) érő luxuskaróráját. A Ferrari versenyzője érthető módon szűkszavú volt az eset kapcsán, hiszen a nyomozás továbbra is folyamatban van, de azt leszögezte, hogy a rablás nem lesz hatással a teljesítményére.

„Nem fogok túlságosan belemenni a részletekbe, de nem volt valami nagyszerű élmény. Ennél többet viszont nem mondhatok” – nyilatkozta újságírók egy csoportjának az Emilia Romagna Nagydíj előtt. 

„Nyilván a rendőrség most nyomoz és próbálja megtalálni az elkövetőket. Ahogy olvastam, nem megy annyira simán a dolog. Összességében jól vagyok, és teljes mértékben a versenyhétvégére koncentrálok. Nem lesznek rám negatív hatással a történtek.”

Nem szabad túlizgulniuk

A világbajnoki pontversenyt vezető, a Ferrari idei első hazai futamára is győzelmi esélyekkel érkező Leclerc hangsúlyozta, nem szabad hagyniuk, hogy elragadja őket a hév.

„Nagyon izgatott vagyok. Az első három versenyen minden nekünk kedvezően alakult, és úgy tűnik, nagyon erős autónk van. Tisztában vagyunk vele, hogy az elmúlt években mekkora támogatást kaptunk itt, a Ferrari otthonában. Biztos vagyok benne, hogy a helyzetünkből adódóan különleges hétvége lesz.”

„A legfontosabb pedig az, hogy ne vigyünk semmit túlzásba, amit könnyű megtenni, amikor jól mennek a dolgok és mindenki izgatott. A munkánkra kell koncentrálnunk, és megpróbálnunk nem túl sokat akarni. Remélhetőleg pozitív hétvége lesz.”