back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc és Norris is segített az F1 új játékának fejlesztésében

Leclerc és Norris is segített az F1 új játékának fejlesztésében

-

A Codemasters által fejlesztett hivatalos Forma-1-es játékokat sok kritika éri, hogy nem elég realisztikusak, például Max Verstappen is ezért fordult el tőle. A játékgyártó cég viszont azon igyekszik, hogy ez változzék, és profi pilóták segítségét is igénybe vették ehhez.

Erről Lee Mather beszélt a Racefans nevű oldalnak, aki a Codemasters első embere.

„Általában a versenyzők visszajelzésekkel látnak el minket, de ez most több lett és ez csak jó. A virtuális nagydíjakon mindig nagyon figyelünk az igazi versenyzők hozzászólásaira. Ezáltal világossá válhat számunkra, mi lehetne jobb a szimuláció terén” – nyilatkozta.

Például az ERS-t is egy profi F1-es tanácsára változtatták meg: „Lando Norris elmondta nekünk, hogy nem volt realisztikus. A versenyzők a valóságban egyáltalán nincsenek elfoglalva az ERS állítgatásával, ellentétben a játékkal. A csapat már alapból beállít egy programot erre, a versenyzőknek pedig csak egy előzés gomb áll rendelkezésükre.”

„Leclerc is adott néhány visszajelzést a pályákról és az autó kanyarodásáról. Ezek is segítettek abban, hogy az F1 2020-at még realisztikusabbá alakítsuk” – zárta gondolatát.

A szóban forgó játékszoftver, az F1 2020, július 10-én jelenik majd meg.