back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc: Ez egy kissé túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Leclerc: Ez egy kissé túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

-

Charles Leclerc szerint az eddigi eredményeik túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek.

A monacói versenyzőt váltóhiba hátráltatta délelőtt, így négy kör után kénytelen volt feladni az első edzést. A második gyakorláson azonban az élre került, míg mögötte, csapattársa Carlos Sainz végzett.

Ugyanakkor a 23 éves pilóta nem szeretné elbízni magát, hiszen tisztában van azzal, hogy a riválisaik nem terítették ki az összes kártyájukat.

,,Eléggé meglepődtem, hogy ez így végződött Monacóban, ahol is nagyon fontos az, hogy minél több kört tegyél meg. Sajnos a hiba miatt én az első szabadedzésen csak négy körig jutottam. A második gyakorláson elég jól éreztem magam az autóban. Sikerült megtennem egy jó kört, ám még maradt egy kis tartalék benne. Másrészről viszont biztos vagyok abban, hogy a Mercedesnél és a Red Bullnál még inkább ez a helyzet. Így hát nem szabad túlságosan elragadtatunk magunkat. Holnap (pénteken) lesz egy napunk arra, hogy keményen dolgozzunk ezen, aztán majd meglátjuk, hogy mire lesz ez elég. Egyelőre meg akarom várni a szombatot, ugyanis ez túl jónak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen. Így hát várnunk kell és majd meglátjuk mi lesz. Szombaton meg fogjuk tudni, hogy pontosan honnan is fogunk indulni a vasárnapi futamon.” – nyilatkozta Leclerc tegnap délután.

 

ForrásF1i.com