back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

-

Izgalmas taktikai csatát hozott az F1-es Olasz Nagydíj, aminek eredményeképp Lando Norris csak 6 pontot faragott a Max Verstappen elleni hátrányán. Óriási meglepetésre Charles Leclerc nyert a Ferrari hazai pályáján.

Az Olasz Nagydíj felállása felcsigázta az izgalmakat, hiszen Norris az élről, a tabellát vezető Verstappen pedig csak a 7. helyről indult, előbbi tehát adott volt az esély, hogy jókorát leharapjon a hátrányából. Stratégiailag a Red Bull választott eltérő irányt az élmezőny többi tagjától, mindkét pilótájuknak a kemény gumit rakták fel a rajthoz, a McLareneken, a Mercedeseken és a Ferrarikon a közepes abroncsot láthattuk az első etapban.

A McLaren szép csapatmunkával megtartotta az első két helyet, de a második sikánnál Piastri váratlanul megtámadta csapattársát, és a külső íven merészebbe féktávot véve meg is előzte őt. Ez olyannyira kizökkentette Norrist a ritmusból, hogy megcsúszott és a kigyorsításnál Leclerc is lehagyta – a brit tehát újfent nem tudta az élen zárni az első kört a pole pozícióból indulva. Még az első féktávon, Piastrival csatázva George Russell ment ki a menekülőútra, ezzel ő is sokat bukott, csak a 7. helyen folytatta a küzdelmet Carlos Sainz, Lewis Hamilton és Verstappen mögött.

Nico Hülkenberg az RB mindkét autójával koccant, és Russell első szárnyáról is leszakadt egy kisebb darab, de ezeket leszámítva nagyobb csetepaté nem történt az első kanyarokban. A várakozásoknak megfelelően vonatozás alakult ki elöl, és sokan óvatosan adagolták a tempót, hogy vigyázzanak a gumikra, mert előzetesen az egykiállásos taktika tűnt a legkifizetődőbbnek, ahogy Monzában lenni szokott. Hamarosan kiderült, hogy a Cunoda autójában bekövetkezett sérülés komolyabb károkat okozott (vélhetően a hűtőrendszerben), a japán lett az első kieső.

Az élmezőnyben Sergio Pérez mutatta be az első előzést, a sérült autóval vezető Russellt fékezte ki a célegyenes végén a 11. körben a 7. helyért; a Mercedes rögtön ezután kihívta a versenyzőjét gumi- és orrkúpcserére.

Leclerc elkezdett lassulni, Norris felzárkózott a nyakára, mégis a McLaren döntött úgy, hogy változtat az eredeti koncepción, és a hátrébb haladó versenyzőjüket behívták a depóba a 14. körben. Leclerc-rel és Hamiltonnal, majd Piastrival lekövették a húzást, de Norris jött ki jól belőle, mert elment a Ferrari mellett. Az izgalmak fokozódtak: Sainz kint maradt a pályán, ahogy a Red Bullok is a kemény gumin, kíváncsian vártuk, mi sül ki az eltérő stratégiákból. A másik ferraris aztán szintén érkezett a depóba (a 19. körben), nála tehát az körvonalazódott, hogy ugyanúgy két bokszkiállást fog tenni, csak fáziskéséssel a többiekhez viszonyítva.

Verstappen 22 kör után állt ki a depóba, és maradt a kemény gumin, ezzel tehát biztossá vált, hogy ő is érkezni fog még egyszer. Nagyobb baj volt viszont neki, hogy a kiállásánál időt vesztett, az egyik kerék lecserélési műveleténél zavart be egy kisebb fennakadás.

A kerékcserék második fordulóját ismét Norris nyitotta, aki arra panaszkodott, hogy a bal első gumiját nagyon koptatja, és nem érti, miért. Később jött Piastri és Hamilton, a Ferrarik azonban nem, így bő 10 körrel a cél előtt kiderült, a hazaiak 19-re lapot húztak, és megpróbálják egyetlen kerékcserével teljesíteni a távot. Az ekkor az 1. helyet birtokló Leclerc-t segítette, hogy mögötte Sainz jött, aki azzal is óriási szívességet tehetett csapattársának, ha 1-2 körön át feltartja Piastrit, majd Norrist.

Ez nem nagyon sikerült, az ausztrál az 53 körös táv 45. körében húzott el Sainz mellett, majd 11 másodperces hátrányból vette üldözőbe Leclerc-t. Ebből azonban keveset tudott ledolgozni a célig, lőtávolba sem került: a Ferrari pilótája nem lassult be az egyre idősebb gumikon, és hatalmas meglepetésre győzelmet ünnepelhetett a csapata hazai pályáján a McLareneket maga mögött tartva. A wokingiak egész hétvégén a legjobb tempót diktálták, de az újabb taktikai mellényúlással megint pontokat vesztettek.

Norris így csak 6 ponttal került közelebb Verstappenhez a bajnoki tabellán, pedig Leclerc bravúrja nélkül és Piastri szívességével (csapattársa előre engedésével) számolva ez 16 is lehetett volna. Verstappen 6. lett Sainz és Hamilton mögött. Utánuk Russell, Pérez, Alexander Albon és Kevin Magnussen ért célba a többi pontszerző helyen.