Charles Leclerc teljes mértékben magára vállalta a felelősséget a barcelonai időmérőn elkövetett hibájáért, elmondása szerint pedig ennyi rosszul sikerült hétvége után már nehezére esik a kamerák előtt magyarázni a bizonyítványt.

A Ferrari monacói versenyzője csak a 10. helyről rajtolhat majd a vasárnapi futamon, miután az időmérő harmadik szakasza az ő balesetével kezdődött: kicsúszott a sodrós 4-es kanyarban és az autó orrával a falnak csapódott. Leclerc-nek ez hét napon belül már a harmadik autótörése volt, múlt szombaton a monacói időmérőn is csattant, vasárnap pedig a futamon a harmadik helyről esett ki. Akkor fékproblémával magyarázta a történteket, de miután erre a hétvégére átváltott a Lewis Hamilton által használt konfigurációra, elmondása szerint semmi másra nem mutogathat, csak önmagára.

„Rendben vagyok, csak nagyon szégyellem magam, hogy egy ilyen baleset után kell itt állnom. Hogy mit csináltam? A megszokottnál korábban engedtem el a féket és próbáltam nagyobb tempót bevinni a kanyarba. Az előző körben minden kanyarban közel voltunk a legjobbakhoz, leszámítva a 4-es kanyart, szóval tudtam, hogy ez a gyenge pontunk, és tudtam, hogy az utolsó körben mindennek tökéletesnek kell lennie. Megpróbáltam, de már sajnálom, és persze szégyellem magam” – ismételte meg az önostorozást Leclerc, de ezzel még nem fejezte be.

„Az előző két versenyen nagyon problémás konfigurációt használtam, aztán Monaco tudjuk, hogyan végződött, amit nagyon nehéz volt elfogadni annak fényében, hogy semmit nem tehettem ellene. Ezen a hétvégén azonban semmi ilyet nem tapasztalok, az autó remek visszajelzéseket ad, de mégsem tudtam hozni az eredményt. És nem csak ennyi történt, hanem még ennél is rosszabb, hiszen beletettem az autót a falba. Nincsenek kifogások, csak szégyellem magam.”

„A munkánk része, hogy az események után kiálljak ide és a kamerák előtt beszéljek, de ilyen hétvégék után, amikor nagyon nehezen találtam a teljesítményt, egyszerűen csak szégyellem magam. Az egyetlen pozitívum, hogy végre ismét jól érzem magam az autóban, így optimista vagyok, hogy holnap jó versenyünk lehet – de ezt meg is kell mutatnom. Tökéletes versenyt kell futnom, hogy azáltal egy kicsit megbocsátást nyerjen ez a mai hibám.”

Miközben Leclerc nehéz heteket él, a másik Ferrarival Lewis Hamilton George Russell Mercedese mögött a második helyre kvalifikált, ezzel a legjobb rajthelyét érte el, amióta tavaly csatlakozott a csapathoz.