Biztató dobogós sorozattal a háta mögött Lewis Hamilton Barcelonába érkezve abba engedett betekintést, hogyan változott meg a Ferrari autójával való viszonya azt követően, hogy megkapta a kívánt fejlesztéseket. Immár nem ő másolja Charles Leclerc-t, hanem a fékeket illetően a monacói őt.

Hamilton az idei hat futam során már három dobogót szerzett, legutóbb Montrealban és Monacóban egyaránt második lett – mindezt azok után, hogy tavaly első ferraris szezonját egyetlen dobogós eredmény nélkül abszolválta.

A brit 2025-ben sokszor egészen kiábrándultan, a beállításokban elveszve nyilatkozott, idén azonban sokkal jobban érzi magát a csapat új autójában, ami elmondása szerint nagyban köszönhető a Ferrari innovációinak, amiket az előző évben még nagyon hiányolt.

„A tavalyi év igazi érzelmi hullámvasút volt. Tudtam, hogy minek kell változnia, tisztán kimondtam, de mégsem történt meg – vagy azért, mert idő kellett a kifejlesztéséhez, vagy azért, mert az új szabályok miatt kellett várni a következő évig. Rendkívül kimerítő érzés volt, mintha folyamatosan a falba vertem volna a fejem” – mondta Hamilton a Ferrari csütörtöki sajtóeseményén, amit a gpblog idéz.

„Az idei év már más. Tavaly azt kérdeztem: »hol van az innovációnk?« A Ferrarinak innovátornak kellene lennie, akit mindenki más le akar másolni. Idén pedig meg is érkeztünk olyan újításokkal, amiket a többiek már el is kezdtek leutánozni. És újabbak fognak jönni, ami nagyon izgalmas. Amikor látom, hogy ezek a dolgok tényleg megtörténnek, az máris terhet vesz le a vállamról, és végre képes vagyok csak azzal foglalkozni, amihez a legjobban értek. Emiatt érzem magam sokkal jobban.”

Az elmúlt futamokra végképp látványosan fordult a kocka a Ferrari pilótái között, ugyanis Charles Leclerc kezdett el a Ferrarijának fékjeire panaszkodni – elmondása szerint ezek okozták monacói kiesését is a 3. helyről, a montrealit pedig egyenesen karrierje legrosszabb hétvégéjének nevezte. Leclerc erre a hétvégére vált, és ugyanolyan fékkonfigurációt fog használni, mint Hamilton, remélve, hogy ez gyógyír lesz a problémáira.

„Én Japánban cseréltem le a fékeimet olyanokra, amiket már hosszú ideje kértem. Végső soron ez csak a személyes igényeken, érzéseken múlik – mondta erről Hamilton. – Mindketten teszteltük azt a változatot, amivel én most versenyzek. Charles végül egy másikat választott, de most meggondolta magát.”