back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc megismételhetőnek tartja a Ferrari monzai és a szingapúri remeklését

Leclerc megismételhetőnek tartja a Ferrari monzai és a szingapúri remeklését

-

Új padlólemezzel érkezett a Japán Nagydíj hétvégéjére a Ferrari, ezúttal ráadásul Charles Leclerc is már pénteken megtalálta az összhangot az autóval. A csapat célja egyértelmű: ugyanolyan hibátlan munkát végezni, mint az elmúlt két versenyhétvégén.

A Red Bull üldözői közül Monzában és Szingapúrban egyértelműen a Ferrari emelkedett ki, hiszen Carlos Sainz révén mindkét pole-pozíciót és az egyik győzelmet is elorozták, Szuzukába így már azzal a meggyőződéssel érkeztek, hogy az autójuk pályatípusok széles spektrumán képes hatékonyan működni.

Japánban ráadásul ismét felkerült egy jelentős fejlesztés az autóra: az új padlólemezt Leclerc egész nap használhatta, Sainz pedig a második szabadedzésre kapta meg, aminek hatásait nem a köridők javulásában, de azok egyenletességében máris felfedezték a pilóták.

„Úgy működött, ahogy vártuk is. Egy kicsit következetesebb eredményeket ad számunkra, még ha a teljesítményhez talán nem is annyira tesz hozzá” – idézi a Racefans Leclerc-t, akinek tempója a Ferrari számára legjobb eredményekkel kecsegtető hétvégéken elmaradt Sainz mögött.

„Az elmúlt két-három hétvégén folyamatosan küszködtem egy kicsit az autó balanszával, de ez a mostani nap már jobbnak tűnt. Egy kicsit változtattam a vezetési stílusomon és az autót is jobban abba az irányba állítottuk, ahogy én szeretem, és máris jobb érzéseket ad.”

„Már sokkal jobban ismerjük az autónk működését, mint Zandvoort előtt, ezáltal pedig mindent jobban tudunk csinálni. Olyan szoros az állás a Mercedesszel és a McLarennel, hogy csak akkor tudunk előttük végezni, ha minden a megfelelő tartományban működik, és ezt sikerült is elérnünk az elmúlt két versenyen. Holnapra is ez lesz a cél, bár ezúttal a Red Bullt akkor is nehéz lesz legyőzni, ha mindent tökéletesen csinálunk.”

A két ferraris felváltva a 2. és a 4. helyen zárta a két edzést, és bár helyenként ígéretesnek tűnt a tempójuk a mindkétszer élen záró Max Verstappenhez képest is, Sainz szerint ezen a hétvégén visszatérnek az erőviszonyok a régi kerékvágásba, és legfeljebb a Red Bull mögötti helyekért harcolhatnak majd.

„Kellemes meglepetés azt látni, hogy az egykörös tempónkkal ott vagyunk a Red Bull és Max környékén. Nagyon szoros időmérős csatára számítok a McLarennel és a Mercedesszel. Hat autó fog harcolni a második sorért, de ha mindent jól csinálunk, jó pozícióba hozhatjuk magunkat” – nyilatkozta a szingapúri futamgyőztes.