KezdőlapFormula 1Leclerc tagadja, hogy gond lett volna a motorral pénteken

Leclerc tagadja, hogy gond lett volna a motorral pénteken

-

A Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén ismét felmerülni látszott egy Ferraris motorprobléma, ám Charles Leclerc hamar lenyugtatta a kedélyeket.

A monacói a késő délutáni edzésen jelezte rádión, hogy a negyedik fokozatban problémákat érzékel a motor által leadott nyomaték terén, ám egy gyors garázsban eltöltött szünetet követően Leclerc-t problémáktól mentesen visszaküldték a pályára.

Az üzenet hallatán mindazonáltal sokan aggódhattak, hiszen nem ez lett volna az első megbízhatósági probléma idén a Scuderia háza táján, de Leclerc nagyon határozott volt.

„Láttam néhány kommentet, miszerint technikai problémánk volt, de nem, semmi baj nem volt” – jelentette ki.

Leclerc így is a leggyorsabb tudott lenni a második szabadedzésen a magyar pályán, ahol egyelőre ők tűnnek a favoritnak, a nagy ellenfél Verstappen szerint is. A szombati időmérőn viszont eshet, ez pedig megkavarhatja a lapokat.

„Úgy néz ki, hogy esni fog, szóval résen kell lennünk, és a megfelelő tartományba kell tennünk a gumikat, ami mindig nehéz dolog, amikor esik az eső, szóval ez lesz a fő prioritásunk. Remélhetőleg, ha sikerül megtalálni a megfelelő tartományt, akkor meglesz ez az előnyünk.”

A másik Ferrari pilóta, Carlos Sainz a silverstone-i első győzelme óta magára talált az F1-75 volánja mögött, rögtön a hétvége első edzésén a leggyorsabb volt, viszont a második edzésre a harmadik helyre csúszott vissza.

„Az első szabadedzésen rögtön a boxból indulva nagyon jól éreztem magam, rendben volt az autó egyensúlya, de nyilvánvalóan mindig érzi az ember, hogy van min javítani” – mondta a spanyol. „Kipróbáltunk néhány különböző beállítási irányt a második szabadedzésen, ami miatt egy kicsit veszítettünk az önbizalmunkból és a teljesítményünkből, de pontosan tudjuk, hogy miért, és holnapra és vasárnapra úgy gondoljuk, hogy visszatérhetünk oda, ahol kezdetben voltunk, és versenyképesebbek lehetünk.”

Forrásgpfans.com