back to top
KezdőlapFormula 1Lehet, hogy mégsem fellebbez a Mercedes? Wolff gratulált Verstappennek

Lehet, hogy mégsem fellebbez a Mercedes? Wolff gratulált Verstappennek

-

Max Verstappen elárulta, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, végül, egy nappal a vasárnapi szezonzáró után, gratulált neki a bajnoki címhez.

Míg Lewis Hamilton és édesapja, Anthony is személyesen gratulált az új világbajnoknak, közvetlenül az Abu Dhabiban rendezett futam után, addig a dühös Wolff inkább arra koncentrált, hogy óvást nyújtson be, és fellebbezzen a versenyigazgatóság döntései ellen.

Most azonban kiderült, hogy a Mercedes lehet, hogy meg sem várja a csütörtöki határidőt, ameddig a fellebbezésüket le kell adniuk, ugyanis, Times című napilap szerint Wolff fél, hogy ezzel rontanának a Mercedes csapat a PR-értékén és jó hírnevén.

A Red Bull egyértelműen harcolni kíván minden hivatalos fellebbezés ellen, Christian Horner, a Red Bull főnöke pedig inkább visszarepült az Egyesült Királyságba, hogy felkészüljön erre, mintsem hogy részt vegyen az ünnepségeken.

Nem jó ötlet

A korábbi F1-főnök Bernie Ecclestone is azt tanácsolja a Mercedesnek, hogy ejtse a témát.

Amikor elhangzott, hogy Hamilton azt gyanítja, hogy az FIA „manipulálta” a verseny eredményét, Ecclestone azt mondta: „Szeretném tudni, hogy ki manipulált és ki elég okos ahhoz, hogy ezt tegye.”

„Ez csak a körülmények összjátéka volt, ami megtörtént, és egy hihetetlen világbajnokságnak vetett véget, amit biztos vagyok benne, hogy mindenki több, mint boldogan nézett végig.”

„Szerintem egy fellebbezés lenne a legrosszabb dolog, amit tehetnének. Úgy tűnne, mintha rossz vesztesek lennének” – erősködött a 91 éves Ecclestone.

Ecclestone a Munchner Merkur újságnak is nyilatkozott: „A Mercedes talán a legjobb autókat építi a világon.”

„De a csillagot nagyon megkarcolják, ha folytatják ezt a tiltakozást.”

A Red Bull részéről Dr. Helmut Marko ennél egy lépéssel tovább megy. Szerinte a 24 éves Verstappen első világbajnoki címe elleni fellebbezés valójában „undorító” lenne.

Wolff megenyhült

Így aztán egy Abu Dhabiban töltött, kemény bulizással zajló éjszaka után, Wolff hétfőn megváltoztatta a hangnemét, és végre üzent Verstappennek.

„Toto küldött nekem egy sms-t” – erősítette meg a holland. „Gratulált a szezonhoz és ahhoz, hogy megérdemeltem a győzelmet. Szóval ez nagyon kedves volt tőle.”