back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc vegyes érzésekkel várja a monzai versenyt

Leclerc vegyes érzésekkel várja a monzai versenyt

-

Charles Leclerc a tavalyi szezonban képes volt megtörni a Ferrari nyeretlenségi sorozatát Monzában, miután az első helyen intették le a két Mercedes pilóta előtt. A Tifosi pedig 2010 óta nem örülhetett Ferrari sikernek, amikor ugyanis Fernando Alonso még piros overálban állhatott fel a dobogó legtetejére.

Ugyan tavaly megtörték ezt a rossz sorozatot, azonban az olasz istálló jelenlegi formáját elnézve, idén egy óriási csodára lenne szükségük a győzelemre. Charles Leclerc és Sebastian Vettel ugyanis ez egy héttel ezelőtti Belga Nagydíjon már a Q2-ben kiestek, a versenyen pedig egyiküknek sem sikerült pontot szereznie.

A két pálya karakterisztikája rendkívül hasonló, szóval a fiatal monacói pilóta ebből kifolyólag várja vegyes érzésekkel a Ferrari első hazai versenyét, ahol pár száz orvos és nővér lesz majd jelen nézőként.

„A tavalyi évben pont Monzában volt életem legérzelmesebb versenye,” – tekintett vissza Leclerc. „Idén azonban a szinte az összes lelátó üres lesz majd, mert a szurkolóink – akik felejthetetlenné tették a tavalyi győzelmemet – sajnálatos módon nem lehetnek velünk.

„Nehéz lesz a hétvége, ugyanis az autónk az előző versenyen sem volt valami versenyképes. Motivációban azonban nincsen hiány, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a létező legjobb eredményt tudjuk elérni.”