KezdőlapFormula 1Lengyel főszponzort fogott az AlphaTauri

Lengyel főszponzort fogott az AlphaTauri

-

A 2023-as szezon kezdete előtt az AlphaTauri bejelentette, hogy többéves szerződést kötött a PKN ORLEN nevű lengyel olajvállalattal.

Saját maga nemében Közép-Európa egyik legnagyobb vállalata az elmúlt években támogatta a Williams istállót, majd főszponzora volt az Alfa Romeónak is. Amelyik csapatot az ORLEN támogatta, épp ott tevékenykedett Robert Kubica is, ám az nem tűnik valószínűnek, hogy a lengyel ide is követi őket, hiszen tavaly azt sugallta, hogy lezárta karrierje F1-es fejezetét.

Az újdonsült támogató az autó több fontos részén is megjelenik majd az AT04-en, beleértve a hátsó szárnyat, sőt a versenyzői ruházatot is.

A csapatfőnök, Franz Tost így köszöntötte az Orlent: „Örülök, hogy a 2023-as szezont ilyen pozitív hírekkel kezdhetjük a csapat számára. Az ORLEN Közép-Európa egyik vezető olaj- és gázipari vállalata, és ez a partnerség lehetővé teszi számukra, hogy a csapatként kínált globális platformokon keresztül tovább növeljék márkájuk ismertségét. Alig várom, hogy a jövő hónapban a new york-i bemutató alkalmával láthassam a logójukat az új autónkon, és az is foglalkoztat, hogy ez a partnerség hogyan fog fejlődni az elkövetkező években.”

A tengerentúlon mutatja majd be új autójának festését az AlphaTauri