KezdőlapFastest SlapMagnussen a végén már unta az F1-et

Magnussen a végén már unta az F1-et

-

Kevin Magnussen a nemrég véget ért Forma-1-es karrierjére utalt vissza a Daytona 24 órás versenyt követően, melyen rajthoz állt és győzelmi esélyei is voltak.

Csapata a legvégsőkig versenyben volt az elsőségért, de néhány perccel a vége előtt defektet kaptak, így csak ötödikként zártak. Magnussen viszont így is nagyon élvezte a dolgot.

„Az elmúlt években a Forma-1 minden hétvégén ugyanaz volt” – kezdte nyilatkozatát a dán. „Minden hétvégét úgy kezdtük, hogy csodában reménykedtünk, hátha valahogy összehozunk egy-két pontot. Ez így unalmas, mindig azt akartam, hogy valami új történjen.”

„Egy igazi versenyen részt venni és a győzelemért harcolni – szerintem erről szól ez az egész” – utalt Daytonára. „Ezért nem hiányzik a Forma-1. Ha nincs esélyed nyerni, de még hinni sem tudsz benne, akkor nem éri meg.”

Magnussen azt is elmondta, nem érződött visszalépésnek, hogy immár sportautókat vezet: „A Forma-1-es autó majdnem tökéletesen megy, még akkor is, ha a mezőny leglassabbja. Szóval nem igazán nagy kihívás vezetni. Olyan tökéletes, hogy nem is tud meglepni. Pilótaként csak annyi az egész, hogy a határt próbálod elérni, és minden kis részlet kulcsfontosságúvá válik. Már nem nagy kihívás a Forma-1-ben vezetni.”