back to top
KezdőlapFormula 1Magnussen belátja, hogy már nem figyelnek rá a top csapatok

Magnussen belátja, hogy már nem figyelnek rá a top csapatok

-

Kevin Magnussen beismerte, hogy már lecsúszott arról, hogy a Forma-1-ben top csapathoz kerülhessen.

Bár volt már top csapatnál, 2014-ben, mikor a McLarennél debütált. Ráadásul rögtön az első versenyén a dobogó második fokán végzett. Utána azonban elmaradtak az eredmények és 2015-re visszafokozta a csapat tartalékversenyzőnek, így egy szezont ki is hagyott. Utána egy évet töltött a Renault-nál, majd a Haashoz igazolt.

„Nagyon hasonlóan kerültem be a Forma-1-be, mint Verstappen és Leclerc, akik hamar top csapatba kerültek. De a McLaren már nem volt top csapat, mikor velük voltam.” – mondta a dán versenyző a BT című lapnak. „Felkapott névként érkeztem és szerintem hoztam is, amit kellett, de a többi már történelem. Már nem vagyok egyike azon versenyzőknek, akikre igazán odafigyelnek.”

Egyelőre azonban a Haasnál biztosnak látszik a helye.

„A Haasszal a szerződésem a szezon végén lejár. De van még egy opció, így ha 2021-re is akarnak engem, akkor kötve vagyok.”

„Nyilvánvalóan szeretnék egy nagy csapathoz menni, ugyanakkor nagyon boldog vagyok a Haasnál. Ha nem tudok top csapathoz igazolni, tudok itt maradni, egy olyan környezetben, amit ismerek, és amiben jól érzem magam.”

„A Haas utazása részének lenni őrülten izgalmas.”

Mindentől függetlenül még nem tett le arról, hogy egy nap világbajnok legyen.

„Valtteri Bottas is kívülről érkezett top csapathoz, csak úgy, mint Jenson Button és Mark Webber. Szóval még mindig hiszek benne, csak az esélyek csökkentek le.”