back to top
KezdőlapFormula 1Magnussen: Elsősorban a Dallarának köszönhető az előrelépés

Magnussen: Elsősorban a Dallarának köszönhető az előrelépés

-

Miközben mindenki úgy véli, hogy a Haas feltámadása a szoros Ferrari együttműködésnek köszönhető, addig Kevin Magnussen a Dallarát nevezte meg, mint a nagy mértékű fejlődés elsődleges okának.

Az amerikai istállót az előszezoni tesztek után sokan az idei szezon sötét lovának nevezték, amit Melbourneben meg is erősítettek. Kevin Magnussen és Romain Grosjean is bejutott a Q3-ba az időmérő edzésen, ahol Ricciardo büntetése után a harmadik rajtsort szerezték meg. A futamon sokáig a negyedik és az ötödik helyen haladtak, amikor mindkét autó kiállni kényszerült bokszutcai hiba miatt, amiért a kerékpisztoly volt a felelős.

Így is egyértelmű azonban, hogy a középmezőny csapatai közül ők ugrottak legtöbbet előre, és most ők tekinthetőek a három top csapat elsődleges üldözőinek. Magnussen szerint pedig ebben a Dallarának jelentős szerepe van.

„A Dallara a csapat egyik kulcs szereplője. Ha megnézzük az autót, akkor a kasztni sokkal jobban néz ki idén. Sokkal jobb minőséget is képvisel. Ez nagyon-nagyon fontos, sokat számít.” – mondta a Motorsport.com-nak.

A Haas a motor mellett a váltót és a hátsó felfüggesztést, valamint az ehhez tartozó egyéb részeket is a Ferraitól kapja, a rivális csapatok nagy bánatára. De az autó többi részét a Dallara készíti az észak-olaszországi központjában.

„Számítógépben megtervezzük az autót, ami a szélcsatornában megfelelően működik, de ha mi nem ezt kapjuk vissza a valóságban az természetesen nem jó. Nagyon jó munkát végeznek, és remélem ez a jövőben is így fog maradni, mert ők is folyamatosan tanulnak. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a mi Forma-1-es autónkat, hanem a sajátjukat is jobbá tudják varázsolni.” – tette hozzá a dán pilóta.