back to top
KezdőlapFormula 1Magnussen: Hiányzik a győzelem érzése

Magnussen: Hiányzik a győzelem érzése

-

Kevin Magnussen szerint a Haas továbbra is küszködik a 2019-es Pirellikkel, a Forma-1 pedig egyre kiábrándítóbb.

Az amerikai csapat pedig úgy véli, hogy idei szenvedésül legfőbb oka az új Pirelli gumik, melyek a tavalyiakhoz képest vékonyabb futófelülettel rendelkeznek. A Haas jelenleg az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban.

„A gumik olyanok, mint a műanyag.” – mondta Magnussen az Ekstra Bladetnek még szombaton.

Magnussen a 10. helyre kvalifikált Spában, végül 12. lett.

„Hét kör után még mindig olyanok, mintha újak lennének, lehet látni rajtuk az öntőforma vonalát. A mi autónk egyszerűen nem használja őket eléggé.”

„És egy olyan pályán, mint ez (Spa), ahol kisebb a leszorítóerő, ez még rosszabb.”

Magnussen 2020-ban is a Haas versenyzője lesz, de elismeri, nehéz megtartania a motivációját a mai modern Forma-1-ben.

„Nem az az álmom, hogy a Forma-1-ben legyek.” – idézi a dánt a BT című lap. „Az álmom az, hogy világbajnok legyek.”

„De mikor ide kerültem, rájöttem, hogy a versenyző kevesebbet jelent, mint azt gondoltam. Ennek meg kell változnia, mert egyáltalán nem jó úgy nekivágni minden hétvégének, hogy az ember tudja, hogy nem tud győzelemért harcolni.”

„Ez egyszerűen demotiváló. Az egyetlen dolog, ami visz előre, az az álmom, hogy világbajnokságot nyerjek.” – mondta Magnussen. „De ez nagyon messze van. Hat éve már, hogy utoljára megnyertem egy versenyt (azt is Formula Renault 3.5-ben – a szerk.)! Sosem gondoltam, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök. Nagyon hiányzik az a győztes érzés.”

„Várom már 2021-et és a változásokat, amik jönnek.”

Azt azonban tagadta a 26 éves versenyző, hogy „irigy” lenne az olyan nála fiatalabb versenyzőkre, mint például Max Verstappen, Charles Leclerc és Alexander Albon, akik F1-es pályafutásuk ilyen korai szakaszában már a top csapatoknál versenyezhetnek.

„Nem vagyok irigy rájuk, mert ezek a srácok ezt megérdemlik. De én is megérdemlem.”

„Túl sok múlik a véletleneken. Bottas talán nem is számított rá, hogy lehetőséget kap a Mercedesnél. Amire ő rávilágított, az az, hogy számos versenyző van itt, aki tud győzelmekért és bajnoki címekért harcolni.”

„Ennek a teljesítményről, a kiegyensúlyozottságról, és a tehetségről kellene szólnia, de most sokkal inkább a véletlenről szól.” – véli Magnussen.