back to top
KezdőlapFormula 1Magnussen: meglepett, hogy mindenki a lágy gumit választotta

Magnussen: meglepett, hogy mindenki a lágy gumit választotta

-

A Haas két pilótája közepeseken gurult ki a sprintre, ellentétben a mezőny nagy részével. Míg Magnussen visszaesett, Schumacher nyert pár pozíciót.

Miután pénteken az amerikai csapat legjobb időmérőjét szállította, Magnussen negyedik helyről várta a sprintet, amin végül pontot tudott szerezni.

„Nagyon meglepődtünk, amikor mindenkit a lágyakon láttunk, ez sosem jó jel. Úgy ítéltük meg, a lágyak túl hamar elkopnának, ezért döntöttünk a közepesek mellett.

Úgy éreztem, mindenki csak elmegy mellettem a verseny elején, aztán mintha átállt volna valami, amikor egy tempót futottunk Ricciardóval és Alonsóval.

Jó, hogy pontot szereztünk, alap esetben boldogok lennénk egy nyolcadik hellyel az időmérőn, úgyhogy nézzük a pozitívumokat. A legjobb tízből indulunk a fő versenyen, és remélhetőleg ott is pontokat szerzünk.”

Csapattársa, Mick Schumacher szintén jól zárta a napot, 12. helyéről kettőt lépett előre. Először George Russell mellett ment el a rajtnál, majd Sebastian Vettelt érte utol a futam közben.

„Ami minket illet, a jó gumit választottuk. Volt néhány jó csatánk, de sajnos nem kaptunk érte pontot, úgyhogy reméljük holnap már ez megváltozik.” jelentette ki az első pontjaira váró német versenyző.

„Néhány autóval küzdöttünk, az egyik Seb volt, ami nagyszerűen sült el, élveztem. Még meglátjuk, milyen az egész teli tankkal, de minden, amit a délelőtti edzésen megtudtunk, ígéretesnek tűnik.”