KezdőlapFormula 1Maldonado: Hülyeség volt engem dobni Palmerért

Maldonado: Hülyeség volt engem dobni Palmerért

-

A korábbi Forma-1-es pilóta Pastor Maldonado szerint a Renault nagyon rossz döntést hozott, amikor 2016-ra nem tartották meg őt, hanem leigazolták a helyére Jolyon Palmert, és ezt a mai napig nem tudja megérteni.

A venezuelai három Williamses év után 2014-ben csatlakozott a Lotus csapatához, hozva magával a tehetős támogatóit is. Most visszatekintve arra az időszakra, úgy ítéli meg, hogy jó döntés volt akkor a csapatáváltás, csak aztán pár hónap alatt rosszra fordultak a dolgok.

„Akkoriban két lehetőségem volt: a Force India és a Lotus.” – emlékezett vissza a motorsport.com holland kiadásának.

„A Lotus volt a logikus választás. Nagy nevek támogatták őket és márkaként is nagyon érdekesek voltak az én hazámban. Ott volt nekik az Unilever, a Coca-Cola vagy éppen a Microsoft. Számos kiváló és érdekes szponzor.” – indokolta.

„Aztán november vége és január eleje között a csapat teljesen megváltozott. Eric Boullier és mindenki más is elhagyta a csapatot. Kevés ember maradt, sok stresszel, nem tudtuk mit csináljunk. Szimulátorozni sem tudtunk, mert nem volt pénzünk újra működésbe hozni. Ráadásul a szimulátorban csak két-három pálya volt telepítve, mert a pályák egyenként húszezer euróba kerültek.– mesélte.

Ennek a versenypályán is meg lett az eredménye, hiszen a csapat 2014-ben csupán tíz pontot tudott gyűjteni, abból Maldonado kettőt, ráadásul a Renault megbízhatatlansága is sokat tett ezért. Miközben a Renault másik partnercsapata a Red Bull Daniel Ricciardo révén több futamot is tudott nyerni, ami még tovább lombozta a csapat harcikedvét.

„A versenyek felét nem tudtuk befejezni szerkezeti, mechanikai és erőforrás problémák miatt. A Red Bull azonban versenyre tudott kelni a Mercedes-szel, míg mi az autót alig tudtuk működésre bírni. Nem arról van szó, hogy lassúak voltunk, hanem egyszerűen nem indult el a motor sem. Ezek lelkileg nagyon megterhelték a csapatot, ezért nem volt jó akkor ott lenni.” vélekedett a venezuelai.

2015-ben a csapat Mercedes erőforrásokra váltott, ami meghozta számukra az előrelépést. A csapat 78 pontot szerzett, amiből Maldonado csak 27-et gyűjtött, miközben a csapattársa Grosjean dobogóig is eljutott. Az év végén pedig a gyári Renault-vá alakuló gárda úgy döntött, hogy nem tartanak igényt tovább az egyszeres futamgyőztes szolgálataira, helyette a 2014-es GP2-es bajnokot, Jolyon Palmert szerződtették. Amit a venezuelai zokon vett és mindmáig nem érti ezt a döntést.

„Amikor a csapat Renault-vá alakult tudtam, hogy nem maradhatok, de nem értettem. Egyik nap azt mondták, hogy igen, másik nap azt, hogy nem. Még mindig zavaros ez az egész. Nem értettem, hogy miért Palmert választották… elképesztő, még akkor is, ha hoz pénzt magával. Akkoriban hoztak néhány nagyon rossz döntést az autó, a pilóták és a technikai személyzet kapcsán.” – zárta.