KezdőlapFormula 1Már most eldőlt, Alonso lesz az idén a világbajnok!

Már most eldőlt, Alonso lesz az idén a világbajnok!

-

Napvilágot látott az a statisztikai adat, ami szerint borítékolható, hogy a 2023-as Forma-1-es világbajnokság végső győztese Fernando Alonso lesz.

Egyelőre az Aston Martin az idei szezon meglepetéscsapata. A silverstone-i istálló már a téli teszteken is jól teljesített, a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén pedig Fernando Alonso az 5. rajthelyet szerezte meg, legyőzve ezzel mindkét Mercedest.

Ezt megelőzően a 32-szeres futamgyőztes nem talált legyőzőre a második és a harmadik szabadedzésen, előbbi eredménye miatt pedig többen már világbajnoknak kiáltották ki, hiszen 2017 óta érvényes, hogy aki megnyerte a szezonnyitó hétvége második gyakorlását, az lett az adott év világbajnoka.

Persze ez csak játék a számokkal, és nincs nagy jelentősége, különösen úgy, hogy reálisan nézve hiába kezdett nagyon jól, az Aston Martin még nem tart ott, hogy a vb-címért harcoljon. Az viszont, hogy a Forma-1 közössége ennyire felkapta ezt a témát jelzi, hogy az Aston Martin milyen jó munkát végzett a téli szünetben. Sokak nagy álma, hogy Alonso a peches csapatváltásait követően végre egy olyan autóban találja magát, amivel esélye lehet hétről hétre az élmezőny pilótáival lépést tartani, és ha az idén még nem is feltétlenül lesz ez a helyzet, az AMR23-as mindenképpen jó alapnak tűnik ahhoz, hogy akár már jövőre megugorja a csapat a következő lépcsőfokot.

Alonso megismételné, ami 13 éve egyszer már összejött neki