back to top
KezdőlapFormula 1Máris problémák lehetnek az idei versenynaptárral

Máris problémák lehetnek az idei versenynaptárral

-

A Forma-1 sportigazgatója, Steve Nielsen aggódik amiatt, hogy a koronavírus járvány befolyásolhatja a 2022-es versenynaptárt.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor idén a leghosszabb Forma-1-es szezonnak lehetünk szemtanúi, ugyanis 23 versenyt soha nem rendeztek a sportban egy naptári éven belül. Azonban ez még koránt sem biztos.

A 2020-as és a 2021-es versenynaptáron is alakítani kellett a Covid-19 miatt, mert a járvány miatt egyes országok (Kanada, Szingapúr) nem tudtak versenyt rendezni a magas fertőzésszámok miatt.

Mivel a koronavírus sajnos még mindig a mindennapjaink részét képezi, ezért bőven benne van a pakliban, hogy idén is el kell majd halasztani vagy akár törölni is kell majd olyan versenyeket, amik eredetileg tagjai lennének az F1 2022-es versenynaptárának.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem aggódom emiatt” – árulta el Nielsen. „Mindez azért van, mert a járvánnyal kapcsolatos optimizmusunk úgy fog csökkenni, ahogyan az esetszámok nőnek majd. Ez pedig most a szemünk előtt történik meg, ami nagyon szomorú.”

„Ez egy folyamatosan változó helyzet. Az esetszámok hol nőnek, hol csökkennek. A dolog nagyban függ attól, hogy melyik régióban él az ember. Együtt kell tudnunk élni ezzel a dologgal és így kialakítanunk a tökéletes versenynaptárat.”

A F1 sportigazgatója azt is hozzátette, hogy szerinte számos helyszín kellőképpen fel van készülve a járványra az általuk hozott intézkedésekkel.

„2020-ban a járvány még minden egyes országnak új volt, nem tudták, miként kell azt kezelni. Ugyan sokak számára még mindig ijesztő a dolog, vannak olyan országok, akik folyamatosan kezdenek együttélni az egésszel. Ezért vannak azok a szigorú szabályok, amiket az elmúlt két év folyamán láthattunk.”

„Remélhetőleg mindenki beengedi majd az országába a külföldi látogatókat is a versenyek alkalmából, mert ez egy nagyon fontos dolog a bajnokságunk szempontjából. Emiatt izgulunk annyira, mert megpróbáljuk megrendezni mind a 23 tervezett versenyt, de közben folyamatosan monitorozni fogjuk az eseményeket és ha szükséges, akkor közbelépünk.”