KezdőlapFormula 1Marko: A Red Bull idén legalább öt versenyt fog nyerni

Marko: A Red Bull idén legalább öt versenyt fog nyerni

-

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint csapata több versenyt fog nyerni a Hondával, mint tette azt tavaly a Renault-val.

Az osztrák odáig elment, hogy azt mondta, gyorsabbak, mint az elmúlt öt év bajnoka, a Mercedes.

„Az idén legalább öt versenyt nyerünk” – mondta Marko, akinek a csapata tavaly egyébként 4 versenyen diadalmaskodott (Kína, Monaco, Ausztria, Mexikó).

Arra számítanak, hogy a Red Bull idén több helyszínen is versenyképes lesz az elmúlt évekkel szemben, amikor ugye csak a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon voltak esélyesek.

Ha a barcelonai tesztek legjobb időeredményeit nézzük, arra a következtetésre juthatunk, hogy szinte nincs különbség a Mercedes és a Ferrari közt, ugyanis az olaszok legjobb ideje 3 ezredmásodperccel volt jobb a németekénél. Marko viszont nem így gondolja, szerinte a különbség ennél sokkal nagyobb, és a két csapat közé még a Red Bull is beférhet.

„A Ferrari a favorit. Olyan gyorsak voltak, mintha ők mindenkinél egy héttel többet tesztelhettek volna.”

Marko elhintette, hogy azért Gasly többször is megnehezítette a dolgukat, ugyanis a francia kétszer is összetörte az autót. Az egyik balesete az utolsó előtti napon történt, melynek eredményeképpen csapattársa, Max Verstappen csak 29 kört tudott megtenni az utolsó napon. Vélhetően ennek volt köszönhető az is, hogy a Red Bull nem futott igazán gyors kört a teszteken, hiszen ezeket a szimulációkat a Mercedes is az utolsó napra hagyta, és lehet, hogy így járt volna el az osztrák csapat is.