back to top
KezdőlapFormula 1Marko kiszámolta: Önhibánkon kívül több, mint 50 pontot vesztettünk

Marko kiszámolta: Önhibánkon kívül több, mint 50 pontot vesztettünk

-

Helmut Marko szerint önhibájukon kívül több, mint 50 pontot vesztettek el az idei szezonban.

5 futam van hátra a 2021-es évadból, ahol is a Red Bull és Max Verstappen világbajnok lehet. Az egyéni pontversenyt a holland vezeti, ám Lewis Hamilton ott liheg a nyakában. Addig a konstruktőri tabellán a Mercedes áll az első helyen, ám a Bikák nincsenek nagyon lemaradva tőlük.

Annak ellenére, hogy a Red Bull idén a Hondával nagyot lépett előre, korántsem volt tökélestes szezonjuk. A Bikák sok pontot buktak el, ám két dolog vigasztalja őket: nem a saját hibájukból veszítették el az egységeket, továbbá még mindig Hamilton előtt vannak az összetettben.

,,Az előző három futamon attól tartottunk, hogy nagyon le fogunk maradni. Ám több pontot szereztünk Hamiltonnál. Törökországban ő csak ötödik lett, míg Szocsiban Max (Verstappen) felért a második helyre. Igaz ez a szerencsének és az esőnek volt köszönhető. Ám ami ennél is figyelemreméltóbb az az, hogy önhibánkon kívül vesztettünk egységeket Bakuban, Silverstone-ban, és Magyarországon. Ha kiszámoljuk, hogy ez alatt a három futam alatt mennyi egységet buktunk, akkor az a szám több lesz 50-nél. Így vagyunk csak 12 ponttal előrébb. Túléltük viszont ezeket a kudarcokat, és végül a Mercedes felzárkózására is tudtunk válaszolni.” – számolgatott Marko.