back to top
KezdőlapFormula 1Marko: már korábban is gondolkodtunk a lágy gumikon

Marko: már korábban is gondolkodtunk a lágy gumikon

-

Verstappen korábban is kiállhatott volna lágy gumikért, Helmut Marko azonban elárulta, miért nem éltek a lehetőséggel.

Hamilton másodszor is kereket cserélt, és vészesen közeledett a Red Bull holland pilótájára. A bikások azonban nem reagálták le a lépést, inkább maradtak az egy kiállásnál.

„Volt még egy lágy gumink.” – ismerte el Marko. – „Számba vettünk, hogy esetleg megkockáztatjuk, de akkor Bottas mögé kerülünk. Azzal pedig időt veszítünk, és utána még meg kell előzni Hamiltont is.”

Verstappen végül így is két kiállással teljesítette a versenyt, miután Hamilton elment mellette, és Bottas is kiállt, megvolt erre a lehetősége. Jutalma pedig egy pont lett a leggyorsabb körért, amit ezúttal nem vettek el tőle, mint Portugáliában.

Marko kiemelte, nem lett volna semmilyen trükk, amivel ma nyerhettek volna: „Ami a versenyt illeti, a Mercedes egyszerűen túl gyors volt.”