KezdőlapFormula 1Marko szerint Vettelnek lépnie kell a Ferraritól

Marko szerint Vettelnek lépnie kell a Ferraritól

-

Dr. Helmut Marko szerint egykori protezsáltjának, Sebastian Vettelnek, ott kellene hagynia a Ferrarit, az oroszországi fiaskó után.

Szocsiban, vasárnap a német volt a leggyorsabb versenyző a futam első felében, ám zavartalanul nem mehetett az élen ugyanis csapata, a futam előtt kötött egy megegyezést pilótáival, és ennek keretein belül az első helyet át kellett volna adnia Charles Leclerc-nek. Hosszas vitatkozás után végül a Ferrari a bokszkiállások alatt elintézte a pozíció cserét, ám a négyszeres bajnok az MGU-K meghibásodása miatt végül kiállni kényszerült.

Az csapatutasítás, annak megszegése, és az egész dráma, ami az ügy körül kialakult, sokakat a híres Multi21-es esetre emlékeztetett, ám a német szerint a két ügynek semmi köze egymáshoz. Vettel hiába esett ki a futamon, a nézők a nap versenyzőjének választották, amin még ő is meglepődött, ám nem csak a szurkolókat nyerte meg magának a heppenheim-i, hanem a szakértők nagy részét is. Jacques Villeneuve és Davide Valsecchi a Scuderiát hibáztatva a négyszeres bajnok mellé állt, a helyszínen tartózkodó Jenson Button sem értette, mire volt jó ez az egész mizéria.

Christian Danner a német RTL munkatársa,sem tudott elmenni szó nélkül az eset mellett, ő a következőket mondta a látottak alapján:

,,Nem volt arra szükség, hogy a Ferrari így beavatkozzon. Csak a saját versenyzőidnek ártasz, ha ilyen utasításokkal traktálod őket.”

Helmut Marko is fel volt háborodva az eset láttán, és a tőle megszokott stílusban kommentálta is az eseményeket:

,,A Ferrarinak van a leggyorsabb autója és végül sikerült elérniük azt, hogy nem nyerték meg a futamot vele. Sőt, nemcsak a legjobb konstrukció, de a leggyorsabb pilóta is náluk volt, de ők feláldozták inkább Sebastiant. Most már világosan látszik, hogy nincs többé maradása a Scuderiánál.”

Toto Wolff, ugyan örült a váratlan kettős győzelemnek és megígérte fejlesztenek még 2019-es autón a versenyképesség érdekében, ám a történtek ellenére együtt érez a vörösökkel, ugyanis tudja, milyen érzés két erős pilótát menedzselni.

,,Ez az eset ismét megmutatta, nehéz két olyan versenyzőt terelgetni, akik a győzelemre hajtanak. Nem könnyű ez, a csapat volt már ilyen helyzetben, és még mindig előfordulnak ehhez hasonló esetek. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a versenyzőknek mi a szerepe a csapatban és ezért tiszteletben kell tartani a győzelem iránti vágyukat.”