back to top
KezdőlapFormula 1Marko szerint Verstappen jól reagált a kritikákra

Marko szerint Verstappen jól reagált a kritikákra

-

A Kanadai Nagydíj idején Max Verstappen ismét a kritikusok célkeresztjébe került, ő pedig mondhatni el is hajtotta őket melegebb éghajlatra. Még az is elhagyta a száját, hogy aki még egyszer az ütközéseiről kérdezi őt, azt lefejeli. Ez a kijelentése persze csak olaj volt a tűzre…

A Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko azonban elégedett azzal, ahogy Max kezeli a kritikákat.

„Övé volt a legjobb idő a harmadik szabadedzésen, harmadik helyre kvalifikált és semmi rosszat nem csinált.” – mondta Kanada után Marko, a Motorsport.comnak. „Egyetlen apró sérülés sem érte.”

„Ezt várjuk tőle. Biztos vagyok benne, hogy több ilyen versenye lesz még. Hozta az elvártat, szóval szerintem jó választ adott (a kritikusoknak).”