back to top
KezdőlapFormula 1Más F1-es csapat is érdeklődik Kubica iránt

Más F1-es csapat is érdeklődik Kubica iránt

-

Robert Kubica hirtelen megjelent pénteken a monzai paddockban, pedig csak aznap reggel döntötte el, hogy kinéz. 2010 szezonzárója óta ez volt az első ilyen alkalom, hogy egy igazi F1-es versenyhétvégén megjelenik. Menedzsere, Alessandro Alunni Bravi elismerte ugyanakkor, hogy védence helyzete a Renaultnál koránt sem egyszerű, ők több választ akarnak, sőt nem tudják garantálni azt, hogy további tesztlehetőséget kapna a lengyel, majd csak novemberben Abu Dhabi után. Bravi ennyit mondott a motorsport.com-nak:

„Robert azért van itt, hogy üdvözölje pár barátját. Nem jött jó ideje a paddockba, a hungaroringi teszt kivétel volt, mert az nem a versenyhétvége része volt. Az egy jó lehetőség volt neki. Ugyanakkor nincs baja azzal, ha vissza kell térnie az F1 körforgásába. Ez a természetes helye, a barátai miatt van most itt. Más célja nincs a látogatásának. Az emberek motiválják, kimutatják felé azt, hogy mennyire örülnének, ha visszatérne a Forma-1-be. Ez extra lökést ad neki. Nagyon boldog, hallva a sok pozitív megerősítést, meg látva azt, hogy mennyire örülnek neki az emberek.”

Mint kiderült, más csapatok is érdeklődnek utána, nem csak a Renault: „Igen, a teszt eredményesebb volt, mint amit bármelyikünk is várt itt a paddockban előzetesen. Így most valóban nagy az érdeklődés iránta a Forma-1-ben, és azon kívül is. Nagyon boldog, nyugodt, de ahogy mindig is mondtuk, lépésről-lépésre haladunk. Nagyon pozitív végkimenetelű volt a teszt a Renault idei autójával Magyarországon, folyamatosan jól teljesített. Robert nagyon jól is érezte magát. Már semmi kétsége nincs afelől, hogy tud-e jelenlegi Forma-1-es autót vezetni. Ennek ellenére a következő lépést még nem tudjuk. Még körbenézünk, és vizsgáljuk azt, hogy mi lenne neki a legjobb következő lépcsőfok. Nem sietünk, mert már nem lesz több tesztlehetőségünk év végéig. Ennek ellenére nem mondanám ezen időszakot üresjáratnak. Folyamatosan dolgozunk a jövőjén, ahogy tettük azt eddig is, de most többet nem mondhatunk. Meg kell találni a lehetőséget, azt a csapatot, amelyik igazán akarja őt.” – árulta el Brevi.

Amennyiben Kubica esetleg mégsem a királykategóriában kapna lehetőséget 2018-ra, akkor leginkább az LMP1-es kategória attraktív számukra. Brevi cáfolja azt is, hogy  Kubica azért érkezett volna most a paddockba, hogy más csapatokkal tárgyaljon, és hogy az jelzés értékű, hogy nem a Renault csapatruházatában érkezett:

„Nincs stratágiánk. Robert az utolsó pillanatban döntött, ez nem volt tervezett, és nem folyik semmi sem a háttérben. Azt mondanám, hogy örül, hogy újra átélheti a paddock forgatagát. Köszönettel tartozunk a Renaultnak, hogy megadta neki ezt a lehetőséget.Szerintem mindenki látta, hogy Robert mire képes, de nem hiszem azt, hogy a paddock lenne a legalkalmasabb terület arra, hogy illetékesekkel beszéljünk. Most csak lazul, nem gondol a Forma-1-re, sem találkozókra.”