KezdőlapFormula 1Masi megtörte a csendet, először szólalt meg a tavalyi botrány óta

Masi megtörte a csendet, először szólalt meg a tavalyi botrány óta

-

Miután hivatalossá vált, hogy távozik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelékéből, Michael Masi megtörte a csendet, és először szólalt meg azóta, hogy lényegében az általa a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon elkövetett hibák döntötték el a 2021-es világbajnoki címet.

A tavalyi szezonzárón történtek után hónapokig lógott a levegőben Michal Masi, az F1 korábbi versenyigazgatójának jövője, mígnem kiderült, hogy többek között a versenyigazgatói pozícióját sem tarthatja meg, és az FIA leváltja őt a Niels Wittich-Eduardo Freitas kettősre. A duó ettől a szezontól kezdve megosztva tölti be ezt a szerepkört, amely a Masival történtek után jelentős mértékben átalakult.

Az ausztrál szakember az FIA-tól azonban ekkor még nem távozott, és időről időre felmerült, hogy valamilyen más szerepkörben folytatja. Ez azonban végül nem történt meg, az ausztrál Speedcafe-nak adott nyilatkozatában pedig megerősítette, hogy hazatér Ausztráliába.

„Öröm és megtiszteltetés volt képviselni az FIA-t, az együléses bizottság sportigazgatójaként, a Forma-1 versenyigazgatójaként és biztonsági delegáltjaként Charlie [Whiting] 2019-ben, Melbourne-ben bekövetkezett váratlan és tragikus halála után.”

„Miután a kinevezésem előtt világszerte több évtizeden keresztül különböző projekteken dolgoztam a szövetséggel és tagszervezeteivel, most úgy döntöttem, elhagyom az FIA-t, és visszaköltözöm Ausztráliába, hogy közelebb lehessek a családomhoz és a barátaimhoz.”

„Büszke vagyok rá, hogy sok éven át partnerként dolgozhattam együtt a különböző FIA-tagszervezetekkel, a Forma-1-csoporttal, a versenyzőkkel, promóterekkel, pályaüzemeltetőkkel, valamint a kollégáimmal és az FIA csapatával.”

„Mindig kincsként fogom őrizni ezeket az élethosszig tartó barátságokat és kapcsolatokat, amelyeket az eddigi utazásom során építettem fel. Különösen örökké hálás leszek Herbie Blash-ek és a néhai Charlie Whitingnak, amiért 2018-ban utódjának jelölt engem arra a szerepkörre, amelyről Charlie sokkoló távozása előtt vártam, hogy sok éven át fogom tanulni tőle.”

„Ezen kívül őszinte elismerésemet fejezem ki Jean Todt, korábbi FIA-elnök, Stefano Domenicali és elkötelezett együléses bizottsági csapatom támogatásáért és útmutatásáért. Ezt az elismerést szeretném kiterjeszteni a több tízezer elkötelezett önkéntes és tisztviselő felé, akik lehetővé teszik, hogy a motorsport napról napra működjön szerte a világban, mivel a versenyzők és hivatalos személyek biztonsága mindig a legfontosabb marad a számomra.”

„Köszönöm az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek és a csapatának a kinevezése óta nyújtott személyes támogatást, és a legjobbakat kívánom nekik a jövőre. A családom, barátaim és kollégáim személyes támogatása világszerte ezen az úton és különösen az utóbbi hónapokban csakis az elsöprő jelzővel írható le, és olyasmi, amit soha nem fogok elfelejteni.”

Az egyelőre nem derült ki, hogy mi lesz Masi karrierjének következő állomása.

ForrásSpeedcafe