KezdőlapFormula 1Massa: Kubica tesztje óta nem tárgyaltunk a jövőmről

Massa: Kubica tesztje óta nem tárgyaltunk a jövőmről

-

Felipe Massa elmondta, hogy Robert Kubica privát tesztje óta megszűntek az egyeztetések a jövőjével kapcsolatban közte és a Williams között.

A lengyel pilóta az elmúlt hetekben két privát tesztet is teljesített a grove-iak korábbi versenygépével. Azok után került a nagy múltú csapat alkalmazásába, hogy a Renault-nál bezárultak az ajtók a visszatérése szempontjából. Kubica 2011-ben szenvedett súlyos rali balesetet, aminek következtében kis híján elveztette a jobb karját.

A Williams elmondta, hogy Kubica produktív tesztet teljesített Silverstone-ban és a Hungaroringen a 2014-es specifikációjú autóval. Magyarországon nem csak ő, hanem az ülés másik várományosa Paul Di Resta is kapott egy teljes tesztnapot. A jelek pedig egyre jobban arra utalnak, hogy Felipe Massa idén végleg elköszön a száguldó cirkusztól.

Eredetileg már tavaly is bejelentette a visszavonulását a brazil, azonban Nico Rosberg váratlan távozása miatt Bottas igazolt a Mercedeshez, így kapott még egy plusz évet a Forma-1-ben.

Massa elmondása szerint Japán óta nem kereste őt a csapat, hogy tárgyaljanak jövőjéről, de a három hét múlva esedékes hazai futamára már szeretne döntésre jutni.

„Nem, nem beszéltünk mostanában a jövőmről. Mindig is korrektül álltam a tárgyalásokhoz, mindig tiszta lappal játszottam. Most már csak annyit szeretnék, hogy a csapat jöjjön oda hozzám és feketén-fehéren mondja el nekem, hogy menjek vagy maradjak.”

„A csapat száz százalékig tudja, hogy mire vagyok képes és mit tudok nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy nekik erre szükségük van.”

„Semmiféle választ nem tudok adni Kubica tesztjéről, hiába kérdezik tőlem. Csak a saját munkámra koncentrálok versenyről-versenyre. Nyugodtan tudok autóba ülni, jól érzem magamat.”