KezdőlapFormula 1Massa szerint a turbómotorok élvezetesebbek a V8-asoknál

Massa szerint a turbómotorok élvezetesebbek a V8-asoknál

-

Felipe Massa jobban szereti az erősebb és „agresszívabb” V6-os turbóhibrideket, mint a régebbi Ferrarijaiban található V8-asokat.

A brazil versenyző részt vett a Japán Nagydíj hétvégéje során tartott történelmi autós felvonuláson, ahol a V8-assal felszerelt 2006-os Ferrari F248-at és a 2010-es Ferrari F10-et vezette. A turbómotorok viszonylag friss emlékével összehasonlítva Massa egyértelműen a jelenlegi motorformula mellett teszi le a voksát, noha a könnyebb régebbi autókban is talált pozitívumot.

„Nagy különbség van a két autótípus között” – mondta Massa. „A régebbi autót azért élvezem, mert elég könnyű, agilis, gyorsan reagál és változtat irányt. Ami pedig a motort illeti, habár a réginek nagyobb a hangja, sokkal kisebb a teljesítménye, mint a mostaninak, ami jóval agresszívabb és erőteljesebb.”

Teljesítmény terén valóban nehéz felülmúlni a legújabb generációs V6-osokat, amelyek időmérős mért körön közel 1000 lóerőt is leadhatnak (a Mercedes és a Ferrari mindenképp), az üzemanyagátfolyás-korlátozás 2021-es eltörlése pedig szinte biztosan az 1000-es álomhatár fölé tornássza az erőforrások teljesítményét. A masinák szívében dübörgő motor típusától függetlenül azonban Massa rendkívül élvezte az autókázást.

„Nagyon élvezetes volt!” – lelkendezett a brazil. „Jó érzés volt visszatérni és hagyni, hogy az emlékek megrohamozzanak. További örömhír volt, hogy még mindig belefértem az autóba, nem volt semmi probléma! Élveztem, hogy mindent kinyomhattam a kocsiból, nem is akartam abbahagyni. Nagyon tetszett, hogy ezeket az autókat vezethettem, és érezhettem a kasztnit, a motort és a rengeteg leszorítóerőt.”